A bűnvádi nyomozás elindult

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupció Ellenes Ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.

Az egyesület ez év márciusában két panasszal fordult a hatósághoz: Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Valentin-Constantin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója ellen hatalmi visszaélésért. Ez év március tizedikét megelőzően a polgármesteri hivatal egy olyan közleményt adott ki, amellyel megpróbálta a törvényesen bejelentett marosvásárhelyi felvonulást megakadályozni, semmibe véve a gyülekezés jogról szóló törvény előírásait, semmibe véve a Maros Megyei Törvényszék 2016. január 8-án meghozott döntését.

Másrészt az egyesület panasszal élt a 2018-ra bejelentett tüntetés törvénytelen betiltása miatt is. 2017. március 16-án, a láttamozó bizottság ülésén Valentin-Constantin Bretfelean, mint a polgármester képviselője azzal az indokkal próbálta megakadályozni a 2018-ra bejelentett felvonulást, hogy a menet útvonala a Szentgyörgy (Revoluţiei) utcai kórház előtt halad el, és kórházak előtt a törvény tiltja a nyilvános rendezvények megtartását. Ezzel szemben a szervezők nem egy rendezvény megtartását tervezik a kórház előtt, hanem a továbbhaladást a város egyik legforgalmasabb autóútján. Ezen túlmenően, a tiltás indoklása mellőzi azt a tényt is, hogy ez a kórház nem szerepel a marosvásárhelyi tanács azon határozatában, amely felsorolja azokat a helyszíneket, ahol nem lehet nyilvános rendezvényt tartani. Dorin Florea polgármester megerősítve a helyi rendőrség igazgatójának álláspontját, és ezáltal megtiltva a felvonulás megtartását, azt közölte, hogy csak 10 ember mehet el a Székely Vértanúk emlékművétől a Prefektusi hivatalig. A polgármester 2017. március 23-án meghozott döntésével ismételten túllépte a betiltásra vonatkozó 48 órás, törvényben megszabott határidőt.

Úgy értékeljük, a polgármesteri hivatal mindkét intézkedése törvénysértő, az állampolgárok gyülekezési jogát próbálja korlátozni, és egyértelműen hatalommal való visszaélésnek minősül. A közvélemény tudomásra hozzuk, hogy készülünk 2018-ban is a Székely Szabadság Napjának megtartására, a bűnvádi feljelentéssel pedig nem azért éltünk, hogy valamilyen „jóváhagyást” próbáljunk kieszközölni a hatóságoktól, – hiszen a nyilvános rendezvények megtartásához és megszervezéséhez ilyen jóváhagyás nem kell – hanem azért, hogy törvényes eszközökkel vessünk véget a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal folyamatos és törvénysértő jogkorlátozó próbálkozásainak.

 

Sepsiszentgyörgy, 2017. július 2.

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro