Igazságot szolgáltatott az igazságszolgáltatás (Székely szabadság napja)

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A Marosvásárhelyi Bíróság eltörölte azt a 6000 lejes bírságot, amellyel a marosvásárhelyi csendőrség a székely szabadság napján tartott felvonulás és tiltakozás önkéntes rendfenntartóinak vezetőjét, László Györgyöt sújtotta – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Kincses Előd, a megbírságolt ügyvédje.

Kincses Előd elmondta: a megbírságolt 41 önkéntes rendfenntartó közös keresetben támadta meg a számára kiállított bírságolási jegyzőkönyvet, a bíró azonban úgy döntött, mindegyikük ügyét külön tárgyalja le. László György ügye az első volt ebben a sorban, de az ügyvéd szerint nem kétséges, hogy a többi bírság ügyében is hasonló lesz az elsőfokú ítélet. Szerinte a bíróság nem is dönthetett másként, miután a rendfenntartókat a csendőrség „be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény szervezéséért” bírságolta meg, a marosvásárhelyi táblabíróság pedig júliusban jogerős ítéletben mondta ki, hogy a szervezők a törvénynek megfelelően bejelentették a tömegrendezvényt. Az ügyvéd azt is hozzátette, a székely szabadság napja önkéntes rendfenntartóira és résztvevőire kirótt bírságok után hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentették a csendőrséget a katonai ügyészségen. Ebben az ügyben jövő héten kezdődnek a kihallgatások.

Izsák Balázs SZNT-elnök arra emlékeztetett, hogy a március 10-i marosvásárhelyi rendezvényen a Székelyföld területi autonómiája mellett és a közigazgatás átszervezésére vonatkozó bukaresti tervek ellen tüntettek. Szerinte a csendőrségi bírságok azt jelzik, hogy mindkettő tabutéma Romániában, és a hatóságok megpróbálják megfélemlíteni azokat, akik ezekben az ügyekben felemelik a szavukat. „26 évvel a rendszerváltás után is alapvető emberi jogokat sértenek a hatóságok Romániában” – jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette: ma azonban már nem állnak a hatóságok rendelkezésére olyan megtorlási eszközök, amilyenekkel az egykori a kommunista politikai rendőrség, a Securitate rendelkezett. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a szervezők a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal szemben és a csendőrséggel szemben is pert nyertek.

A székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában a Siculitas Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács háttérszervezete. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozás tudomásulvételére a polgármestert. A március 10-én tartott felvonulás ideje előtt csak az elsőfokú bírósági ítélet született meg, amely ellen a polgármester fellebbezett, de másodfokon is elvesztette a pert. A csendőrség a felvonulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolta meg nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás miatt.

Forrás : Háromszék napilap. 

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro