Izsák Balázs beszéde január 7.-én a Kultúrpalotában

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Tisztelt Házelnök Úr, fõtisztelendõ és nagytiszteletû fõ esperes és esperes urak, emlékezõ marosvásárhelyi magyarok, tisztelt hölgyeim és uraim!

1761 szeptemberében különös dolog történt a nagyszebeni országgyûlésen. Egy messzi földrõl érkezett idegen katona megalázta a nagy történelmi nevekkel büszkélkedõ  erdélyi rendeket, utasításokat osztogatott, s nyilvánvalóvá tette, hogy ezentúl az õ akarata fog érvényesülni. Az erdélyi fõnemesség szó nélkül, megfélemlítve viselte el a megaláztatást. Buccow generális nyugodtan következtethetett arra, hogy Mária Terézia birodalomszervezõ terveit akadálytalanul fogja végrehajtani. Ám ezt követõen, már 1762-ben, amikor belefogott a székely határõrség megszervezésébe, komoly akadályba ütközött. Egy kicsiny nép szembe mert fordulni a jogait sértõ elképzelésekkel, és két esztendeig dacolt Európa legerõsebb hatalmával, a Habsburg birodalommal.
Az én korosztályom a hetedik nemzedék, amely szüleitõl, nagyszüleitõl örökségül kaphatta a madéfalvi veszedelem tanulságait. Különösen Háromszéken, az én szülõföldemen, de talán még inkább Csíkban élt elevenen a Siculicidium emléke. Hangsúlyozni szeretném, ez az emlékezés nem a gyászt, a lemondó rezignáltságot örökítette át, hanem a haragot és a dacot, azt az elszántságot, hogy az önkénnyel szembeszálló eleink emlékéhez sem hûtlenek, sem méltatlanok nem leszünk soha.
Madéfalván megtört a székelység ellenállása – mondják az események krónikásai – és a birodalom hadserege megszervezte a székely határõrséget. Ezzel szemben a madéfalvi vérengzés csak átmeneti lezárása volt a székely nemzeti ellenállás két esztendejének. Az állítólag megtört székelyek dédunokái, 1848-ban, amikor Agyagfalván a székely határõrezredek önként magyar nemzetõrséggé alakultak, épp azzal a birodalommal fordították szembe a fegyvert, amely azt - iszonyatos véráldozat árán - eleikre kényszerítette. Ilyen módon a madéfalvi veszedelem emléke nem csak a ma élõ székelyeknek szolgál tanulságul, de üzen a velük szemben önkényesen fellépõ mindenkori hatalomnak is: a székelyeken esett méltánytalanság, jogtiprás árát elõbb utóbb meg kell fizetni.
Ma, a huszonegyedik században különben sem hiheti senki, hogy ágyúval, erõszakkal bármilyen társadalmi kérdést meg lehet oldani. Ami átmenetileg sikerülhetett 250 évvel ezelõtt egy birodalomnak, a jogtiprás, a hatalommal való visszaélés árán, ma semmiképpen nem sikerülhet az Európai Unió egyik tagállamának, amelynek súlyos gazdasági, társadalmi kérdéseket kell megoldania a mai kor eszközével és összhangban az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségével. Mert mondjuk ki, nyilvánvaló, az elnyomás eszközei finomodtak, a szóhasználat is változott, de a lényeg változatlan: akárcsak 1764-ben a székelyek számára ma is legnagyobb érték a szabadság, s a cél, amelyet megfogalmaztak, Székelyföld területi autonómiája, nem más, mint a szabadság intézményi garanciája.
Tanulnunk kell nekünk is, de nemcsak a követendõ példából, hanem a hibákból is. 1762-63-ban a határõrség megszervezésével szembeszegülõ székelyek Európa legerõsebb birodalmával dacoltak. Az õ bátorságuk, elszántságuk mindenképpen példaértékû. Hibáztak azonban akkor, amikor nem mentek elébe az eseményeknek. Kezdeményezõen kellett volna fellépni, és összefogni az egész székelységnek. Mert bizony hosszú idõn keresztül csak a közvetlenül érintettek vívták a maguk magányos harcát, hol Gyergyóban, hol Udvarhelyen, hol Csíkban. Amire az elsõ közös fellépés jeleként 700 háromszéki székely elindul a csíkiak megsegítésére, addigra már a Trautmansdorf és Okelli ezredek katonáié a terep.     
A hatalom önkényeskedésével szemben ma is kötelezõ együttesen és kezdeményezõen fellépni. Nem szabad engedni például, hogy a székely, vagy a magyar zászló mellett kiálló polgármesterek, önkormányzati tisztségviselõk, intézményvezetõk magukra maradjanak egy magányos és egyenlõtlen küzdelemben, a büntetésekkel fenyegetõzõ, ám törvénytelenül fellépõ hatalommal szemben.  
A madéfalvi vérengzést megelõzõ két esztendejében a székely nemzeti ellenállásnak eleink a jog útját járták. A székelyek õs szabadságának elismerését Erdély akkori alkotmányára, a Diploma Leopoldinumra hivatkozva követelték. A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától a jog és demokrácia útját járva kívánja megteremteni Székelyföld területi autonómiáját, s a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáira, Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira is hivatkozik.
A hatékony, együttes fellépés érdekében létre fogjuk hozni a székely autonómiaküzdelem mozgalmi hétterét, azt az intézményi keretet, amely választásoktól és pártoktól függetlenül tudja közös fellépésben, közös cselekvésben összefogni az egész székelységet.
Mindannak, amit ma Székelyföld autonómiájáért teszünk elõzménye és ösztönzõje az elõdeink nyújtotta példa. Higgyék el nekem, amikor ma bárki közülünk magasra emeli az aranysávos kék zászlót, a mozdulatban jelen van - közvetve vagy közvetlenül - a madéfalvi mártírok és a székely nemzeti ellenállás emléke is.   
SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro