Jó volt magyarnak lenni!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Albert Levente felvétele
Október 27-én, ezen a csodaszép őszi napon jó volt magyarnak lenni! Jó volt  hasonlóan gondolkodó, hasonlóan érző, közös sorsot élő, közös vágyaktól feszülő lelkű emberekkel együtt menetelni.
Megérkezni a már előre elhatározott célhelyünkre, ott együtt imádkozni, majd menni zászlókat lobogtatva, jelszavakat, helységtáblákat emelve magasba. Aztán megállni a verőfényben fürdő úttest egyik oldalán, sorokba rendeződve – kisebb csoportokban az autonómiát skandálva –, s nézni, ahogy mellettünk áramlik a kocsifolyam, lassú lépésekben. Sokak ablakából arany-kék vagy piros-fehér-zöld zászlók lengedeznek, másokból integetnek, testvéri szívek dobbannak bentről is felénk. Megint másokban komoly arcú emberek – dehogy kísérelték volna meg kimutatni esetleges ellenszenvüket, hiszen – gondolhatták ők – tömeg között vannak, s a tömeg bármire képes lehet. Pedig ezekben a gyönyörű és lelkünkben bizonyára halálunkig élő pillanatokban egyébre nem gondoltunk, csak arra, hogy milyen jó itt lenni szeretetben, s ezt a szeretetet próbáltuk átsugározni rájuk is, a más ajkúakra, s arra, hogy be gyönyörű dolog, hogy ittlétünkkel jelezhetjük, ehhez a néphez, ehhez a közösséghez tartozunk, s jelenlétünkkel közös akaratunkat: a megmaradás akaratát, a szülőföld, csodaszép nyelvünk, csodálatos kultúránk megtartásának akaratát sugározzuk. Békésen, szelíden, néhol szívóhajunkat zengve: Autonómiát Székely­föld­nek!, vagy a Kossuth-nótát énekelve.
Tudtuk – mert a hír szárnyakon jár –, a csíkiakat hozó vonatot „szabotálták”, és úgy volt, nem fognak megérkezni Kököshöz csíki székely-magyar testvéreink. Csodálatos volt,  ahogy szinte pillanatok alatt szerveződött kö­zösségük, s kocsik százai, csatarendbe állított autóbuszok robogtak a színhelyre a hoppon maradottakkal. És csodálatos volt látni-tudni azt is, hogy itt vannak Marosszékről több mint nyolcvan busszal, s csak az 5000-es nagyságrendű Nyárádszeredából nyolc busz hozta székely testvéreinket. És jöttek Udvarhelyszékről, Gyergyó­székből, Nagyváradról, Aradról s Ma­gyarország minden tájáról.
Szemmel láthatóan csak Alsó-Orbai­szék lelkeit nem járta át ugyanez a tűz, az ottani ezrek nem érezték, jó lenne együtt lenni ezen a csodálatos napon. „Kér­deztem háromgyermekes szomszédomat, ti nem jöttök? – idézi az egyik kovásznai öreg. – Nem, nincs időnk, jött a felelet. – Pedig én is a ti gye­rekeitekért, ezekért a gyermekekért megyek, nekem már eltelik valahogy, ami a nyolcvan után hátravan!” Mindössze pár kilométert, esetleg tízet, tizenötöt, legtöbb húszat kellett volna megtennie, nem 150-et, mint az udvarhelyszékieknek, vagy kétszázat, mint Marosszékről dalolva érkező testvéreinknek. Sorolom magamban a helységneveket: Kommandó­ról, Ko­vásznáról, Zágonból, Papolcról, Nagy­borosnyóról, Barátosról, Orbaite­lek­ről, Bitáról, Szacsvából, Egerpatakról csak ez az egyetlen busz árválkodott ott a parkolóhelyen. S ahogy futtattam, futtatom magamban, nem hiszem, hogy több mint 100–150 kiskocsi együttvéve. Az oszlopokban jövő gyalogosok – csupa fiatalok – sem ebből az irányból érkeztek, hanem Sepsiszent­györgy­ről.
 Hogy miért így sikeredett? Gon­dolkodjunk el rajta, gondolkodjanak el azok, akikre – akár szervezőként is – ez a feladat hárult (volna). S most inkább örüljünk, hogy mi, akik ott voltunk, hazahoztuk 2013. október 27-éjének csodálatos fényét, lelkünk tüzét, s adni próbálunk abból társainknak is.
„Tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!”
– fohászkodjunk nagy költőnkkel, Nagy Lászlóval.
S örüljünk annak, hogy volt ez az október 27-e, amikor 54 és fél kilométeren összeért az élőlánc, lelkek és vágyak láncolata,  melyben a Székely­föld minden részéről idesereglett, az egész székely közösséget képviselő tömeg nyilvánította ki az együvé tartozás akaratát, s amikor már az óramutató túllépte a kettőt, 54 kilométeren feszültek vigyázzba a testek, s zendült fel 120 ezer ajakról az Isten, áldd meg a magyart lélekemelő dallama. Soha még ilyen hosszan felsorakozott tömeg így, egyszerre nem zengte nemzeti imánkat, s belőle szárnyaló óhajunkat, hogy „Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt”, mert: „Megbűn­hődte már e nép a múl­tat s jövendőt!” És: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Iste­nünk!” 54 km-re szétterült sorokban, 120 ezer torokból, egymás kezét fogva.
Történelmet írtunk ezen a napon!

Gazda József
(a Székely Nemzeti Tanács alelnöke)
SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro