Az LMP is részt vesz a Székelyek nagy menetelésén

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Az LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vesznek vasárnap a Székelyek nagy menetelésén. Ezt Mile Lajos országgyűlési képviselő és Keresztes László Lóránt pártigazgató jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy pártjuk nemcsak támogatását szeretné kifejezni a demonstrációval, de tevőlegesen részt is fog venni abban. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy delegációjuknak tagja lesz Takács Péter, az LMP nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője, valamint Vida Attila és Ladányi Attila az országos választmány tagjai.
Mile Lajos bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet a nap folyamán e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.
A frakcióvezető-helyettes üdvözölte, hogy az erdélyi magyar pártokat és civil szerveződéseket egységbe szervezte az autonómia kérdése. Hozzátette: hogy amikor az autonómiatörekvéseket támogatják, akkor a világ bármely más táján élő magyarok, illetve az egyetemes emberi értékek mellett is kiállnak.
Az LMP aggodalommal látja, hogy Romániában napirenden van az a közigazgatási reform, ami elsősorban három, többségében magyarok lakta megyét, Hargitát, Kovásznát és Marost “fenyeget” – folytatta. Szavai szerint az átalakítás célja az ezeken a területeken élő magyarság közigazgatási alapon történő széttagolása.
Végül közölte: az autonómiatörekvés “nem valamiféle összeesküvés”, hanem éppen hogy egy értéktöbbletet jelent a romániai többségi társadalom számára.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.

(forrás: MTI/ LMP Sajtó)

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro