Izsák Balázs március 15.-i beszéde Marosvásárhelyen

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Kedves, ünneplő marosvásárhelyiek!

Testvéreim, barátaim!

 

Bevezetőben egy első hallásra talán ide nem illő, de világhírűvé lett mondatot kell felidéznem Önöknek. 1963-ban, John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok elnöke Nyugat-Berlinbe mondta a meghallgatására összegyűlteknek: Ich bin ein Berliner. Én egy berlini vagyok. A sorsközösségnek ez a vállalása az elszigetelt nyugat-berliniekkel, a hidegháború frontvárosának lakóival, nem sokkal a berlini fal felépülése után, kétségtelen nagyformátumú államférfihoz illő, történelmi tett volt. Ezt az idézetet juttatta eszembe sepsiszentgyörgyi barátom, és fegyvertársam most szombaton, a Gábor Áron díj átadásának alkalmával.

Mi is történt hát? Fölléptem a színpadra, lámpalázasan, s a rám szegeződő pillantások kereszttüzében megszólítottam a teremben levőket. Ugyanúgy, mint most: kedves marosvásárhelyiek! A következő mondat közepéig sem jutottam, amikor belém hasított: a nézőtéren ott ül a kézdivásárhelyiek népes küldöttsége, a sepsiszékiek, az udvarhelyiek, a gyergyóiak, az orbaiszékiek, és még hányan, innen Marosszékről. Láttam az arcokat, s rendre eszembe jutott Mezőpanit, Makfalva, Gyulakuta, Nyárádszereda, Backamadaras, Szováta, Kibéd, Sóvárad, Erdőszentgyörgy, Sárpatak… Véget ért a rendezvény, és sepsiszentgyörgyi bajtársam, odalépett hozzám, kezet nyújtott, mosolyogva a szemembe nézett, és azt mondta: Ich bin ein berliner. Látva, hogy nem értem, így magyarította: Én egy marosvásárhelyi vagyok! Akkor már értettem mindent, sőt még annál többet is. Azt is, hogy a tévedéseinket, ügyetlenségünket jóra tudja fordítani a minden rosszak jóra fordítója, s ezzel Kennedy elnök híres szavai itt és most egy új jelentést, új dimenziót kaptak. Hiszen nyilvánvaló, hogy Marosvásárhely akkor tudja újra betölteni azt a történelmi szerepét, hogy ismét Székelyföld fővárosa legyen, ha a város mai magyarságával sorsközösséget vállal Székelyföld minden magyar, minden székely lakója, s hatszázezren mondják velünk együtt: Én egy marosvásárhelyi vagyok!

Aki túlzásnak, vagy erőltetettnek tartja a párhuzamot, gondolja végig, mi történt velünk csak az utóbbi két évtizedben. A rendszerváltás idején, több évtizedes erőltetett iparosítás, és azt kísérő betelepítés ellenére 1990-ben még magyar többségű ez a város. Erdély legnagyobb magyar közössége, az akkor 75.000 lélekszámú marosvásárhelyi magyarság a nemzeti megmaradás erőssége volt.

Nem véletlen, hogy 1990 februárjában a közösségi jogainkért a legnagyobb szabású tüntetés éppen itt, Marosvásárhelyen zajlik. És az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni régi-új román politikai elit, megpróbálja elsikkasztani a helyhatósági választásokat, nehogy magyar polgármesterek és magyar többségű tanácsok legyenek Székelyföldön, és csak európai nyomásra, két éves késéssel, 1992-ben tartanak először önkormányzati választásokat. 1990 márciusának eseményei, és az azt követő megtorlások nyomán megindul a kitelepedés áradata. És amit kommunista diktátorok nem tudtak elvégezni, az végbemegy a demokratikus Romániában, s Borsos Tamás városa, Nagy Szabó Ferenc városa, a Bolyaiak városa, a város ahol fejedelmi székbe iktatták II. Rákóczi Ferencet, s amely annyiszor látta vendégül a magyar irodalom legnagyobbjait, Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Kosztolányi Dezsőt, Németh Lászlót, Illyés Gyulát, Tamási Áront elveszíti magyar többségét, és 2000-ben elveszítjük a helyhatósági választásokat is. Erdély legnagyobb magyar közössége, a vásárhelyi magyarság a pásztor nélküli nyáj sorsára jut. Bár még közösségi önkormányzata sincs, hogy a mi dolgainkban, ha már határoznunk nem adatik meg, legalább közös álláspontot alakíthassunk ki. Magyar ünnepre, felvonulásra ma nemhogy 50.000 ember nem mozgósítható, mint 90 februárjában, de ötezer sem. Jó, ha ötszázan beállnak a magyar és székely zászlók alá,  Kossuth nótát énekelni. Ennyin vagyunk? A szombati rendezvény előtt többen megkérdeztek, vajon miért kell a személyi igazolvány a kultúrpalotai belépéshez? Nyilvántartásba veszik, aki eljön? Megfogyatkoztunk, s csendben, alattomban, a félelem igazgatja a megfogyatkozott közösséget. Akarunk-e ezen változtatni?

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves marosvásárhelyiek!

Önkormányzati választások lesznek jövőre, s mi természetesen azt akarjuk, hogy ismét magyar polgármestere és magyar többségű tanácsa legyen Marosvásárhelynek. Meg lehet ezt tenni a megfogyatkozott, elfásult, félelem igazgatta közösséggel? Igen ezt is meg lehet tenni, és ennek első lépése, a közösség erkölcsi megerősítése. Ha nemzeti prioritás az, hogy Marosvásárhely magyarnak megmaradjon, mondja Székelyföld hatszázezer magyar lakója, mondja velünk együtt minden erdélyi magyar, mondják a világban élő, és innen elszármazott magyarok, a nagyvilág tizenötmilliós magyarsága mondja az „Ich bin ein berliner” mai magyar változataként: „Én egy marosvásárhelyi vagyok.” Üzenjenek messziről az elszármazottak az itthon valóknak, jó szóval, biztatással, s kezdődjön már lassan az elköltözött, kitelepedett marosvásárhelyiek hazatérése. Hogy az ő támogatásukkal múljon el tőlünk a közömbösség, múljon el tőlünk a félelem, múljon el az egymás iránti gyanakvás, s merjünk egy cselekvő összefogásban, közösen fellépni a helyhatósági választásokon is. Tanuljunk az elmúlt évek, az elmúlt választások hibáiból. Nem lehet ugyanis összefogást hazugságra építeni. És nem lehet öncélú, önmagáért való összefogás hitelében, mozgósító erejében bízni. Az okos, jószándékú cselekvésnek pedig az első lépése nem az, hogy megtaláljuk azt a közös jelöltet, jelölteket, akit/akiket mindenki elfogad. Az első lépés, megkérdezni és meghallgatni mindenkit, megkérdezni és meghallgatni Marosvásárhely minden magyar polgárát, mit a vár a jövőtől? Ha így felépítettük a közös célt, akkor ahhoz kerül már közös jelölt, s lesz az is, aki megválassza.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves marosvásárhelyiek. Szombaton vendégünk volt Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke, és átvette a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron díjat. Beszédében felhívta a figyelmet, a székely vértanúk emlékművén olvasható feliratra, amelyet, engedelmükkel teljes egészében idéznék:

 

Szent hely ez óh vándor! egy nemzet tette e jelt itt

Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé!

Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen:

Ezt hitték, vallták s haltak érte híven.

Törvényes, szabad és független nemzeti állás

Intő szobra legyen honfi, e drága jel itt!

 

Kövér László a mának szóló üzenetet ismerte fel a záró sorokban. A Törvényes, szabad és független nemzeti állás mai értelemben éppen az a cél, amely tökéletesen egybeesik a székelyföldi autonómiatörekvéssel, egybeesik az esküvel, amely Petőfi óta, minden magyar ember esküje: A magyarok istenére/ Esküszünk,/Esküszünk,hogy rabok tovább nem leszünk. Egy nappal korábban, március 11.-én Budapesten, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma ugyanezt a célt erősítette meg. Az elfogadott zárónyilatkozat kimondja: a KMKF a határon túli magyar közösségek jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómia-formákban látja, beleértve a területi autonómiát is.

Ha kételkedik valaki abban, hogy március 15-én, ezekről a kérdésekről kell beszélni, akkor annak azt ajánlom, pillantson bele Kossuth Lajos írásaiba, beszédeibe, és be fogja látni, március tizenötödike a nemzeti önrendelkezés ünnepe. Az ünneplés pedig itt Marosvásárhelyen egyszerre jelenti annak az akaratnak a kifejezését, hogy meg akarjuk teremteni a szabadság intézményeit, de azt is, hogy magyar közösségi tudat köt ehhez földhöz, amelyet a székely mártírok az akasztófa helyén ásott sírjukkal, az utolsó útjára induló Petőfi a lába nyomával jelölt meg. Mi nyilván nem akarjuk, hogy Petőfi utolsó útjának emléke kikopjon a marosvásárhelyiek emlékezetéből, de akarjuk, hogy a székely vértanúk emlékoszlopa a marosvásárhelyi magyaroknak örökkön legyen a „törvényes, szabad és független nemzeti állás” intő jele, annak megszerzése után is. Segítsen ebben bennünket, mai vásárhelyi magyarokat a Jóisten, és segítsen minden magyar a világon bárhol éljen is, kimondva velünk együtt az imént már elhangzott mondatot és vállalva annak tartalmát: Én egy marosvásárhelyi vagyok!

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro