Kövér László köszöntő beszéde a Székely Nemzeti Tanács ülésén

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Köszöntöm a Székely Nemzeti Tanács elnökét és küldötteit! 1

Isten hozta Önöket  a Magyar Országgyűlésben, amely a  mai naptól kezdve – ünnepélyesen bejelenthetem – már nem csak az Ország Háza hanem   egyben a Nemzet Háza is!

Megkülönböztetett tisztelettel  köszöntöm a magyar egyházak és a diplomáciai kar  megjelent  képviselőit, köszöntöm a sajtó képviselőit, ezen belül kiemelten üdvözlöm a román média jelenlétét és érdeklődését. Nagy örömömre szolgál, hogy személyesen is köszönthetem a székelység  egyik jelképes európai nagykövetét és szövetségesét, Cristoph Pan professzor urat  valamint megtiszteltetés számunkra, hogy velünk van Csoóri Sándor, a magyar nemzeti gondolat tanítómestere és  lelkiismerete. Köszöntök minden kedves megjelent vendéget, örülök hogy elfogadták meghívásunkat és hogy ma ilyen szép számban  lehetünk együtt.

A Magyar Országgyűlés főbejárata fölött  a Székely Zászló lobog. Ez  ünnepélyesen azt jelzi: székely testvéreink megérkeztek!

Összetartozunk, mindenek dacára együtt vagyunk és együtt maradunk – miként azt a Magyar Országgyűlés 2010. június 4-én a Nemzeti Összetartozásról szóló törvényével is megerősítette.

Közel száz kerek esztendő  magyar nemzedékeinek álma, reménye, fohásza  napjainkban teljesedik ki: a  békés nemzetegyesítés folyamata megkezdődött.  

Közel egy évszázada a magyarok és románok között  még  az volt a tét, az volt a küzdelem tárgya, hogy hol fognak meghúzódni a haza, a  szülőföld sorompókkal és szögesdrótokkal jelzett határai?  

Ma már, a magyarok és románok számára leginkább  az a  tét, az  együttműködés célja, hogy  élhető  marad-e  számukra  a fizikai  határoktól mentesülő szülőföld, miként  növelhető ezen szülőföld megtartó ereje?

Akkor, 1918-19-ben, az első világháború végén, egy véresen vajúdó Európában az idegen érdekek által megbénított, kiszolgáltatott  magyarság  magatehetetlenül szemlélte sorsa beteljesedését. A korabeli Székely Nemzeti Tanács az egészséges székely  életösztön  jegyében jött létre és mindent megtett,  amit abban a történelmi korban még tenni lehetett.  A magyar haza területi sértetlenségét megőrizni ugyan nem tudták, de  a magyar nemzeti önbecsülést a sorsfordító időkben is megmentették.  

Most, a napjaink gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságokkal sújtotta, útkereső   Európájában, az európai közösségi térben a békés nemzetegyesítés útjára lépett magyarság képes a lelki, szellemi és anyagi erőforrásainak összpontosítására, azaz képes a nemzeti integrációra. Képes felismerni érdekeit és  cselekedni  azok megvalósítása érdekében. 

A napjaink  Székely Nemzeti Tanácsa – azaz Önök és az Önök által képviselt  székely emberek – ennek a magyar nemzeti integrációnak a részesei, annak  egyik leghűségesebb katonái.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

A magyarok békés nemzetegyesítésének a  kerete  az Európai Unió által megtestesített nemzetközi integráció,  békés nemzetegyesítésünk  alapja és eszköze  pedig a nemzeti integráció.

Az egységesülő európai közösségi térben az egyik  évszázados  konfliktusforrás, a fizikai államhatárok megszűnőben vannak. Nagy történelmi elégtétel ez a magyarságnak  a XX századi szétszakítottsága miatt, és egyben a  XXI. századra szóló nagy lehetőség  ez térségünk minden nemzetének, páratlan lehetőség ez a magyar és román történelmi viszonyban is. 

Ezért Magyarország feltétlenül támogatja Románia jövő évi belépését a schengeni övezetbe, azaz támogatjuk, hogy Románia minden állampolgára az akadály és korlátozásmentes  európai közösségi tér teljes jogú tagjává váljon.

Európa jelenleg a nagy eszmei és politikai útkeresések időszakát  éli.  A jelenkori történelem talán legsikeresebb nemzetközi integrációját, az Európai Uniót, annak valamennyi tagállamát,  nem csak pénzügyi és gazdasági problémák, hanem értékrendi és erkölcsi gondok is gyötrik. 

Nem pusztán a közös gazdasági kormányzás szorul felülvizsgálatra, nem pusztán a Lisszaboni Szerződést kell alapjaiban átgondolni, hanem választ kell adni arra az alapvető  kérdésre is, mi valójában  szerves kötőanyaga az Európai Uniónak nevezett nemzetközi integrációnak?  

A mi válaszunk, a magyar válasz erre a kérdésre sok európai társunk, sok szomszédunk válaszával egyezik: szerintünk a sajátos nemzeti identitások, az alapvetően azonos erkölcsi, értékrendi talapzatra építkező  szilárd nemzeti azonosságtudatból fakadó  szellemi sokszínűség  az Európai Unió egységét leginkább szavatoló legszervesebb kötőanyag  

Nincs európai azonosságtudat az európai nemzetek azonosságtudata nélkül.  

És azonosságtudat nélkül nincs  távlatos   gondolkodás, nincs jövőérzékelés . 

Nemzeti azonosságtudat nélkül nincs sem magyar, sem román, sem szlovák, sem lengyel jövő, de nincs német, francia vagy portugál  jövő sem,  így hát nincs, nem lehet   európai jövő sem.

Az Európai Uniónak nevezett nemzetközi integráció sikerének a kulcsa alapvetően a  tagállamok nemzeti integrációjának sikerességében rejlik. 

Sem Magyarország, sem Románia, és egyetlen tagállam sem lehet hasznára  semmilyen nemzetközi  összefogásnak, szövetkezésnek, integrációnak, ha ők maguk, mint közösségek mentálisan, erkölcsileg, gazdaságilag, szociálisan képtelenek az erőik összpontosítására, azaz képtelenek a nemzeti integrációra. 

Minden tagállam, minden nemzet a maga történelmi adottságai, lehetőségei és szükségszerűségei szerint keresi a válaszokat a nemzeti integráció  kérdéseire.

Vannak közös  válaszaink is:  Szlovákiát és Romániát követően  például Magyarország is felismerte, hogy az európai közösségi térben a nemzet tagjait nem csak lelki, hanem közjogi kötelékek is összekapcsolhatják az állammal, így 2011. január elsejei hatállyal  Magyarország is kiterjeszti állampolgárságát a határokon túl élő magyar nemzettársaira. Romániával és Szovákiával közösen valljuk, hogy a nagyvilágban élő nemzettársaink nem tehertételt, hanem erőforrást  jelentenek  államaink  számára.

A magyar nemzeti integráció egyik eszmei alapja,  hogy nincs többé határon inneni és túli magyar ügy, mert nincs többé határ.

A szögesdrótos fizikai határok – ahol még állnak –  hamarosan leomlanak, a mentális határokat pedig – ha netán léteznek bennünk – önmagunkban kell lebontani. Egyetlen összmagyar ügy van, amely egyben európai ügy is.  

A magyar nemzeti integráció másik eszmei alapja az egyenlő méltósággal élhető élet igénye.

Ezt az igényt akarjuk teljesíteni a Magyarországon élő ;nem magyar nemzetiségű honfitársainknak és erről az igényről nem mondunk le  a Magyarországon kívül élő magyar nemzettársaink esetében sem.

A Székely Nemzeti Tanács ebben a magyar nemzeti integrációban a szövetségesünk. Az egyetlen Kárpát-medencei közképviseleti szervezet, amely európai önrendelkezési törekvései mögé – nehéz időkben, 2006-ban – több mint negyedmillió székely ember akaratát tudta jogilag kétségbevonhatatlan módon felsorakoztatni.  

A székelységet megillető egyenlő méltósággal élhető  élet kerete a XXI. században az európai önrendelkezés, az a kulturális és  területi önrendelkezést is magába foglaló autonómia, amely Európa számos országában létező valóság. 

Az erdélyi magyarság és a székelység a maga számára sem többet kevesebbet nem akar , mint ami európai társaiknak, a számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt  a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a tisztes közképviselet  eszközeivel is élve, mindig békés  eszközökkel, politikai tárgyalások útján kívánják elérni. 

Ebben a törekvésükben – Tisztelt Székely Nemzeti Tanács, kedves székely nemzettársaink – mindig számíthatnak a Magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására.

Az út, amely Önök előtt áll, nem rövid. De ha lélekszámban és lélekben egyaránt kitartanak, akkor célba fognak érni. Mert a történelem sikerre ítéli azokat, akik kitartanak

Köszönöm a figyelmüket!

Budapest 2010. november 19.

KÖVÉR LÁSZLÓ






___________________________________________
1 Elhangzott az Országház Főrendiházi Gyűléstermében, a Székely Nemzeti Tanács 2010 november 19.-i ülésén.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro