Elfogadták a Székely Nemzeti Tanács határozatait

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A Székely Nemzeti Tanács mindhárom határozatát elfogadták a testület pénteki budapesti ülésén.

Az egyhangúlag elfogadott egyes számú határozat kimondja a folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között.

A kettes számú határozatban felkérték a magyar kormányt és a magyar állam intézményeit, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák Székelyföld autonómiatörekvéseit a nemzetközi fórumokon, valamint a Magyarország és Románia közötti államközi kapcsolatokban. Emellett fordítsanak kiemelt figyelmet a kapcsolattartásra Székelyfölddel.

Egyúttal felkérték a magyar és a román külügyminisztériumot, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a két ország közötti, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződésbe kerüljenek bele az Európa Tanács ajánlásainak az autonómiára, a regionalizációra vonatkozó rendelkezései, Székelyföld autonómiáját pedig nevesítsék.

Kérték azt is, hogy Magyarország a külképviseletei révén támogassa a székely autonómiatörekvések megjelenítését, és a Székely Nemzeti Tanácsot hívják meg a Magyar Állandó Értekezlet intézményébe.

MTI – 2010. november 20.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro