Erősíteni a székely közösségi tudatot!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Szent István-napi sokadalom Hármasfaluban

Hármasfalu ünnepelt szombaton: Szent István király napját, a magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapját. "Szent István király hazát teremtett, létrehozta a magyar állam intézményeit, a magyar nemzet számára megteremtette Európában a megmaradás hosszú távú feltételeit. És ez ma a mi feladatunk is" – összegzett az ünnep kapcsán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Hármasfalu közössége emlékezett szombaton: emlékezett Szent István király művére, a Szent István-i Magyarországra. Boldog Gizella királyné és Szent Imre herceg szobrának megkoszorúzása után a székely-szentistváni református templomban tartottak ünnepi ökumenikus istentiszteletet, amelyen Kiss Dénes hármasfalui református lelkipásztor és Vass Mózes nyugdíjas kőhalmi unitárius lelkipásztor szolgáltak. A Szent István által teremtett egységről szólva Kiss Dénes lelkész hangsúlyozta: "néha-néha határozott döntéseket kell hozni, amelyek fájdalmasak lehetnek, hiszen Koppányt négyfelé kellett vágni, intő jelként. Szakadások vannak napjainkban is, viszont ezt a szakadást ilyen radikális módon nem oldhatjuk meg, hanem a krisztusi szeretet jegyében, ügyelve arra, hogy saját dolgainkat ne vigyük be a közéletbe, mint ahogy ez gyakran megtörténik. Próbáljuk úgy rendezni dolgainkat, hogy aki a krisztusi intelemnek a jegyében nagy akar lenni, első akar lenni, az legyen a többieknek a szolgája. Nekünk egy stabil, gazdaságilag prosperáló, érdekeinkért kiálló anyaországra van szükségünk. Ne exportálják a benti problémáikat – szélsőbal, szélsőjobb – Erdélybe. Elég nekünk a mi gondunk, bajunk amúgy is" – fogalmazott, majd az egyház szerepéről mondotta: az egyház ilyen körülmények között a krisztusi szeretet jegyében próbál békéltetni, próbálja a politikumot jobb belátásra késztetni, kényszeríteni. Az istentisztelet után a megyei RMDSZ nevében Kerekes Károly parlamenti képviselő és Bán Mózes megyei tanácsos, Zsigmond Venczel, Makfalva polgármestere, a helyi Gazdakör nevében Csonta Ferenc és Nemes József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében Izsák Balázs és Muszka Árpád, a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének nevében Tamás István és Vass Imre, az RMDSZ helyi szervezetének nevében pedig Kiss János helyezett koszorút nagy királyunk, Szent István mellszobrához. A rendezvény a helyi iskola udvarán ünnepi szónoklatokkal folytatódott. Izsák Balázs SZNT-elnök Szent Istvánra és Szent István király művére, a Szent István-i Magyarországra emlékezve hangsúlyozta: "Ezen a napon megemlékezünk arról is, hogy 90 évvel ezelőtt döntöttek úgy európai nagyhatalmak, hogy feldarabolják Szent István Magyarországát és bennünket, a mi apáinkat és nagyapáinkat kisebbségi sorsra ítélnek. Ez a sors olyan feladat elé állított mindannyiunkat, amely hasonló ahhoz a történelmi küldetéshez, amelyet Szent István király a magyar nemzet történetében betöltött: aki hazát teremtett, létrehozta a magyar állam intézményeit, a magyar nemzet számára megteremtette Európában a megmaradás hosszú távú feltételeit. És ez ma a mi feladatunk is. A székely nép az elmúlt 90 évben nemcsak a önazonosságát tudta megtartani, hanem szinte példátlan módon Európában, megtartotta ősei földjét: többségben maradt kisebbségi sorban is azon a földön, amelyet örökül kapott. Ahhoz, hogy a jövőben is így maradjon, a hazateremtés küldetéseként meg kell teremtenünk Székelyföld autonómiájának intézményeit". A székely közösségi tudat erősítésének, a székely hagyományok megőrzésének fontosságáról beszélt, arról, hogy Marosszéket vissza kell vezetni a székely hagyományokhoz, ez a jelenkori feladata a szentistvániaknak, azoknak a marosszéki székely falvaknak, amelyek még elevenen őrzik a székely hagyományokat.

Az egyik legrégebbi magyar ünnepségről, Szent István király napjáról, ennek jelentőségéről, történelmi vonatkozásairól Muszka József iskolaigazgató beszélt, aki Szent István tanítására hivatkozva mondotta: "magyarnak lenni erkölcsi fogalom, a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten sürgette cselekvéssel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában, abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása- átölelése mindannak, ami magyar. És cselekvés: levonni a következtetését ennek a hitnek és ennek a szeretetnek".

Varga Sándor nyárádszentmártoni unitárius lelkész szerint "nekünk is vannak ősi legendáink, zsoltáríró költőink, nekünk is van véres történelmünk és dicsőséges múltunk, és reméljük, hogy dicsőséges jövőnk is lesz. Ne beszéljünk a széthúzásról. Nem szeretném, ha mindannyian katolikusok lennénk, és azt sem, ha reformátusok, sőt azt sem, ha unitáriusok. A rét sem lenne szép, ha tulipánt teremne, akkor sem lenne szép, ha rózsát. A rét a tarkaságában szép. Gyermekeiteket neveljétek úgy, hogy büszkék legyenek a székely zászlóra. Nekünk mindenből kettő adatott: itt van a székely zászló és a magyar zászló. Székely is vagyok és magyar is vagyok. És két himnuszom van, a székely himnusz és a magyar himnusz" – mondotta, hangsúlyozva, hogy a bennünk levő magyarságtudat adjon hitet, reményt és mindenekfölött szeretetet. Hármasfalu volt tanulói szavaltak, énekeltek, majd gulyásfőző versennyel (a legjobb gulyást a cséjei Tamás István, a helyi Gazdakör tagjai és Kiss Ferenc főzték), szabadtéri mulatsággal, jó hangulatban folytatódott az ünnepség. Az esti órákban együtt szórakozott Hármasfalu székely-magyarsága.

Antalfi Imola, Népújság – 2010. augusztus 23.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro