Kinél van?

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Ha valaki figyelemmel kíséri a mi kis erdélyi magyar belpolitikánkat, első látásra meglepő dolgokat vehet észre. Közhelynek számít, hogy az 1989-es nagy összefogás után nem sokkal már repedések jelentek meg az RMDSZ monolit falán, hisz hamar világossá vált, hogy a román-magyar megbékélés, illetve az erdélyi magyarok jogainak biztosítása nem megy végbe egyik napról a másikra, a követendő utat pedig nem minden erdélyi magyar látta egyformán.

Így alakult ki, kissé leegyszerűsítve az RMDSZ két szárnya, a „mérsékeltek” és a „radikálisok”. (Nem kétséges, hogy ez a kép túl sematikus, de jelen írás tárgya szempontjából ez még megengedhető.) A „mérsékeltek” a romániai társadalomba való betagozódást, az aktuális törvényes keretek elfogadását, s az ezek által biztosított szűk mozgásteret leképező kis lépések politikáját tűzték zászlajukra. (Itt ellenben igen fontos adalék, hogy ezeket kizárólag a zászlajukra tűzték, maguk soha nem hitték, tetteiket soha nem ezek az elvek határozták meg.) A „radikálisok” ezzel szemben a határozott fellépést, a magyarság céljainak egyértelmű és világos megfogalmazását, s ezeknek megfelelően az alkotmányos és törvényes keretek megváltoztatását célzó lépések megtételét tartották (és tartják ma is) fontosnak.

Politikai táborok

A két tábor közötti határvonal soha nem volt teljesen világos és egyértelmű, sőt néha joggal merült és merül fel az a gyanú is, hogy vannak olyan közszereplők, akik deklaratíve egyik táborba tartoznak, de ez csak látszat, esetenként szándékos diverzió, máskor csak konjunkturális helyezkedés okán. Egy dolog biztos: mind a mai napig a „mérsékeltek” vannak abban a helyzetben, hogy meghatározzák a romániai magyarság sorsának az alakulását. (Ennek okait is lehetne elemezni, de ez ismét nem ide tartozik, tehát hagyjuk.)

Ők adták az RMDSZ mindenkori vezérkarát, ők szabták meg irányvonalát, illetve ők voltak a román hatalom leghatékonyabb kiszolgálói, amikor a másik oldal letörése, ellehetetlenítése volt a cél.

Mindemellett egészen 2002-ig létezett valamiféle visszafogottság is bennük, ami többek közt abban is megnyilvánult, hogy ha fogcsikorgatva is, de megtűrtek a pártban olyanokat, akik más véleményen voltak. Ez a 12 év viszonylagos belső demokrácia lehetett véletlen is, de akár külső okokra (is) visszavezethető. Egy tény: alig telt el pár hónap a 2002-es magyarországi választások után, s az RMDSZ mérsékeltjei (minő paradoxon!) radikális tisztogatásba kezdtek, melynek mindenki által érzékelhető csúcsa volt a 2003-as kongresszus, amikor megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget is.

A másik oldal természetszerű válasza pedig az volt, hogy elkezdte az RMDSZ-en kívüli szervezkedést, létrejött a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, majd ebből a 2004-es szégyenletes törvénymódosítás után (amikor is az RMDSZ a román pártok segítségével elérte, hogy úgy módosuljon a választási törvény, hogy választáson más magyar szervezet gyakorlatilag ne vehessen részt) a Magyar Polgári Párt. Az eredmények pedig nem maradtak el, hisz miközben az RMDSZ szavazótábora – a nyomasztó médiajelenléte, s a folyamatos sikerpropagandája meg látszateredményei ellenére – folyamatosan csökkent, miközben 2007-ben Tőkés László egyéni jelöltként európai parlamenti mandátumot nyert, 2008-ban pedig a Magyar Polgári Párt a semmiből indulva jelentős képviseletre tett szert – elsősorban a székelyföldi – önkormányzatokban.

„Valami megbicsaklott”

Aztán 2008 nyarán valami megbicsaklott. Tőkés László előbb zártkörű találkozón helyesnek és támogatandónak nevezte az MPP-nek a 2008-as parlamenti választásokra vonatkozó koalíciós elképzelését, majd nyilvánosan, a kamerák kereszttüzében méltányosnak és elfogadhatónak az RMDSZ által kitalált fából vaskarikát, a „belső koalíciót”. Ennek egyenes következménye volt az, hogy 2009 elején meg is kötötte az EMNT nevében ezt az együttműködést az RMDSZ-szel, s annak listáján indult az EP-választáson.

Ezt követte az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása, ami deklaratív szinten – mint a neve is mutatja – azért jött létre, hogy az erdélyi magyar-magyar egyeztetések fóruma legyen. De a gyakorlatban ebből semmi nem valósult meg, s nemcsak azért, mert az alapítók módszeresen mellőzték a másik két politikai szereplőt, a Magyar Polgári Pártot és a Székely Nemzeti Tanácsot, hisz – látszólag – a két alapító sem értett egyet az elmúlt évben semmilyen lényeges esemény megítélésében és kezelésében. Ennek ellenére a nagy ritkán öszszehívott EMEF csak arra volt jó, hogy megállapítsák, hogy nem értenek egyet, de folytatni kell a tárgyalásokat, s azzal az EMNT folytatta az addigi semmittevést (2003 óta gyakorlatilag elfeledték, hogy miért is alakult az EMNT, lényegében semmit nem tettek azért, hogy a parlament elfogadja a személyi elvű autonómiastatútumot, illetve hogy maguk az érintettek számára tisztázzák, hogy mi is az, s miképpen és miért jó az nekik), az RMDSZ meg az ámokfutást (Mircea Geoană támogatása, kormányra lépés, gazdaságélénkítés nélküli megszorítások).

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van két dolog, amiben még ha csak hallgatólagosan is, de teljes a két szervezet közötti összhang. Ezek a Székely Nemzeti Tanács ignorálása, illetve a Magyar Polgári Párt támadása. Mindez az RMDSZ részéről teljes mértékben természetes, hisz az SZNT maga az élő és cselekvő lelkiismeret, mindennap arra emlékezteti Markó Béláékat, hogy mi az, amit négyévente megígérnek, de két kampány között teljes mértékben elhanyagolnak, az MPP pedig az a politikai ellenfél, amelyik megtörte a monopóliumukat, s magában hordozza azt a veszélyt, hogy véget érnek a békés gyarapodás évei, amikor azok, akik a tűzhöz elég közel voltak, bőségesen gyűjtöttek pénzt, anyagi javakat, gazdasági kapcsolatokat.

Annál érthetetlenebb ellenben az EMNT részéről, hisz az SZNT egyfajta testvére, harcostársa az autonómiaküzdelemben, az MPP pedig az a politikai erő, amelyik megmutatta, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, amelyik reményt adott az erdélyi magyarságnak, s amelyik – nem utolsósorban – döntő szerepet vállalt abban, hogy 2007-ben Tőkés László európai mandátumot szerzett. Lehet azért ostorozni Szász Jenőt, mert megsértette a párt alapszabályát, de mi ez a vétség azokhoz képest, amiket Markó Béla és csapata az elmúlt 20 évben elkövetett a magyarság ellen? Lehet a kettőt egy napon emlegetni? Kétlem!

Ambivalens jelek

S akkor nézzük, mi történik napjainkban. Magyarországon kormányváltás volt, s remény van arra, hogy egy valódi nemzetpolitikai fordulat is bekövetkezzen, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett nemzetárulás után. Az Országgyűlés törvényt fogadott el az állampolgárság megadásáról, illetve a nemzeti összetartozásról. Ez utóbbi jogszabály azt is kimondja, hogy Magyarország támogatja a határon túli magyarok jogos autonómiatörekvéseit.

Mindez nagy örömöt váltott ki Erdélyben is, a székelyek és magyarok várják, hogy ezek az elvek miképpen valósulnak meg a gyakorlatban. Az első jelek – fogalmazzunk eufemisztikusan – ambivalensek. Az jó dolog, hogy az új kormány beiktatása után már járt Romániában a külügyi államtitkár, majd nem sokkal utána a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Az is igaz, hogy az elvárásainkat világosan kell megfogalmazzuk, s hogy azok teljes összhangban kell hogy legyenek a nemzetközi joggal, hogy tudjon valóban melléjük állni teljes mellszélességgel a magyar kormány. Sőt még az is fontos, hogy egy emberként álljunk ki ezen elvárások mellett, azaz kell valamiféle belső összhang.

Az ellenben már nehezen érthető, hogy az RMDSZ hibáit, bűneit régebb kristálytisztán látó, s joggal kárhoztató EMNT-elnök most ezekről hallgat, az összefogás fontosságát hangoztatja, s azt a látszatot kelti, hogy immár ő is hiszi, hogy az összefogás önmagában érték, s ráadásul a legnagyobb, amiért érdemes minden mást félretenni. Mostani hozzáállásának ugyanis az a veszélye, hogy pontosan azok az emberek és cselekedetek nyerik el a magyar állam támogatását, akik és amelyek ellen joggal harcolt 19 éven keresztül.

Az RMDSZ-nek soha nem volt, ma sincs semmiféle autonómiakoncepciója, igencsak könnyű helyzetben lenne a magyar kormány, ha annak a megvalósulását kellene segítse. Nem tudom elhinni, hogy Orbán Viktor és csapata erre gondol, hogy kapható ilyen Dâmboviţa menti ügyeskedésre. Ha ellenben a legitimnek mondott, vagy az EMNT elnöke által legitimált politikusok nem tárják eléjük azokat a reális igényeket, mint a Székelyföld autonómiája, amit maguk a székelyek 210 ezer szavazattal támogattak, akkor joggal tárják szét a karjukat azzal, hogy néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát.

Keresztyén embernek tudnia kell, hogy a bűnbocsánat csak Istennél van, illetve nem utolsósorban azt is, hogy bűnbánat nélkül nincs, nem lehet megbocsátás. Arra tehát senkinek nincs joga, hogy bűnbocsánat nélkül feloldozást adjon bárkinek!

Árus Zsolt, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei tanácsosa, Krónika – 2010. június 25.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro