Székelyföld a virtuális térben

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

.sicKulturális és nyelvi tartományként hamarosan székelyföldi doméniumnevet jegyez be az internet legfelsőbb szintű tartományait felügyelő szervezet, az ICANN. A kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács tette, mely informatikai partnercégével együtt a doméniumnevek átszervezését célzó folyamatba kapcsolódott be.

A kezdeményezés valójában azt teszi lehetővé, hogy a világháló "birodalmában" a székelyföldi felhasználók már az internet- vagy e-mail cím végződéséről felismerhetőek legyenek. Az ICANN több változat közül végül a .sic doméniumnevet fogadta el, ami a székely közösség latin nevének, a siculitasnak a rövidítése.

Ahogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke fogalmazott, a tartománynév elismertetésével valójában a Székelyföld önálló entitásként jelenik meg a virtuális térben, ami az autonómiatörekvések egyik, gazdasági értelemben is fontos állomása lehet.

A tartománynév odaítéléséhez szükséges az erre vonatkozó igény felmérése, vagyis a folyamathoz az is kell, hogy minél több itteni cég, közület, civil szervezet, magánszemély éljen a lehetőséggel, és használja azt.

A legfelsőbb tartománynév megszerzését több, nem önálló állami státussal rendelkező terület is kezdeményezte, amelyből kilenc komoly, akár többéves kampánnyal a folyamat véglegesítési szakaszába érkezett. Olyan tartományok vagy autonóm státussal bíró térségek, ahol fontosnak tartják az ilyen irányú kötődést, a regionális identitás erősítését ezen az úton is. Ilyen az Egyesült Királyság néhány régiója, a walesi vagy a skóciai kezdeményezés, amelyeknek .cym, illetve .scot az internetes nevük. Érdekességszámba megy például, hogy az angol sziget délnyugati csücskében fekvő Cornwall esetében a külön doméniumnév egy, az őslakosság által korábban használt, ám a huszadik század végére jobbára kihalt ősi kelta nyelv, amelyet néhány éve alig félszáz személy beszélt, a korni reneszánszát is hozta. A tartományok törekvését látva maga Anglia is külön kulturális és nyelvi tartománynevet igényelt. De természetesen kérte a saját doméniumnevet a spanyolországi Galícia, Leon és Baszkföld (Katalóniának már régebb volt ilyen), illetve a kanadai Québec szövetségi állam. További érdekesség, hogy a franciaországi Bretagne is élt ezzel a lehetőséggel. Minden tartománynév bevezetését jelentős kampány és támogatottság kíséri az illető régiókban.

A székelyföldi doméniumnév odaítéléséről az ICANN elviekben már döntött, bejegyezte az igényt, ám életképességét, hosszú távú használatát feltételezi, hogy minél több oktatási és kulturális intézmény, civil szervezet, egyház, cég csatlakozzék a kezdeményezéshez, illetve a szükséges technikai hátteret is meg kell teremteni.

A folyamat tehát elkezdődött, a név lefoglalása, a megfelelő műszaki háttér megteremtése jelentős befektetést igényelt. A tervek szerint őszre alapítványt jegyeznek be, amelynek feladata a tartománynév kezelése, az értékesítés érdekében pedig kereskedelmi társaságot hoznak létre. Erőss Csaba, az Ercomp cég igazgatója szerint hamarosan a www.pontsic.org honlapon az odaítélés feltételrendszerének néhány eleme is megjelenik.

A tartománynév ISO-kód szerinti besorolása egyébként arra is szolgálhat majd, hogy a Székelyföldön bejegyzett autókat SIC felirattal jelöljük meg. Ez azt jelentheti, hogy a mostanában szimbolikusan elterjedő SIC autós matrica akár hivatalossá is válhat.

Háromszék – 2009. május 20.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro