Ellenszélben

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Farkas Réka

Alig egy héttel kinevezése után erőteljesen érzékelhető a román prefektus jelenléte Háromszék élén. Egyelőre elődje, György Ervin akcióit látszik folytatni, a kormány helytartójaként a törvényességet hivatott biztosítani, ígéri, az állampolgárokért cselekszik, de csakis a jogszabályok betűje és szellemisége szerint.

Mindebben semmi kivetnivaló, csakhogy a legújabb román demokrácia igazolta, a törvények képlékenyek, bármit, sőt, annak az ellenkezőjét is alátámaszthatják, ha azt kívánja az aktuális hatalom. Codrin Munteanuról rég kiderült, igen okos, rafinált jogász. Még csak a kormányhivatal jogi osztályának vezetője volt, amikor megteremtette a hátteret, s neki is köszönthetően Horia Grama akkori prefektus sikerrel akadályozta meg az autonómia-népszavazást, beleszólt az utcaelnevezésekbe, pereskedett a zászlók kihelyezése, esetleg levétele miatt. Később aktuális főnökét, György Ervint kijátszva igyekezett (sikerrel!) megakadályozni a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzését, s a helyi románság érdekeinek védelmében tett szolgálatáért nehezen, de íme, most elnyerte méltó jutalmát: ő lett a kormány Kovászna megyei megbízottja.

Tény, a magyar prefektusnak sem volt hálás szerepe, sokszor, éppen a törvényességre hivatkozva, megtámadni kényszerült olyan határozatokat, rendelkezéseket, melyekkel magánemberként esetleg egyetértett volna. Más a helyzet, amikor valaki elvek, elképzelések szolgálatába állítja a jogszabályokat, megvan hozzá a kellő felkészültsége, tudása s immár hatalma is. Gátat vethet bármilyen magyar kezdeményezésnek. Fel kell készülnünk ismét arra, hogy minden olyan szándék, akarat, mely a magyarság jelenlétét nyomatékosítaná, akadályokba ütközik. Lehet szó utca, iskola, bármilyen intézmény elnevezéséről, a székely jelképek használatáról vagy a még ezeknél is fontosabb autonómiaküzdelemről.

Nyilvánvaló tehát, a következő négy esztendőben sokkal nehezebb helyzetben, ellenszélben kell folytatnia küzdelmét a székelyföldi magyarságnak. A vasárnapi tiltakozás igazolta: összefogással erőteljesebb a hangunk, bajban, vészhelyzetben eltörpülhetnek a vélt vagy valós ellentétek, közös célért képesek vagyunk együtt harcolni. Az elkövetkezőkben ismét lehetőség nyílik mindezt bizonyítanunk, és akár arra is, hogy hosszabb távon előnyt kovácsoljunk a pillanatnyi hátrányból.

Háromszék — 2009. február 10.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro