A közképviselet méltósága

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Izsák Balázs

Egy emlék kísért majd minden déli harangszókor. 1998 telén a bibarcfalvi református templom gyülekezeti termében hallgattam sokadmagammal Dr. Csapó József előadását az autonómia európai gyakorlatáról. A zsúfolásig telt teremben elsősorban helybeliek voltak, de jöttek sokan Erdővidék más településeiről, sőt Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről s volt, aki Kolozsvárról indult egy nappal korábban, hogy lássa és hallja Dr. Csapó Józsefet a székelyek között. Mert akkor már híre járt Erdélyben, hogy a szenátor úr, ahányszor csak hívják, ha kell többszöri vasúti átszállással, megérkezik minden székelyföldi hívásra, akár a legkisebb, a legeldugottabb faluba is, és beszél a székelyeknek a nemzetközi jog kínálta lehetőségekről, az Európában honos autonómia-formákról. Valami megmozdult a Székelyföldön. Ha a hamu alatti parázsként izzó székely szabadságvágyhoz eltalál az európai szintű tudás, politikai képzettség, és törvényhozói tapasztalat, akkor ott történni fog valami. Tudta ezt mindenki, aki messzibb tájakról érkezett, s nem csak tanúja, de cselekvő részese is kívánt lenni a székely közakarat mozdulásának. Hallgattuk hát feszülten az előadót, aki éppen azt magyarázta, hogy az őshonos európai közösségeket miért nem tagolják be a mai Európában a kisebbségek tágabb fogalomkörébe, inkább államalkotó tényezőknek tekintik őket, akiket ily módon megillett az önrendelkezés joga. Éppen a hollandiai frízek példáját hozta fel, amikor a fejünk fölött, kint a magasban megkondult a harang. Dél volt. Dr. Csapó József elhallgatott. És amíg szólt a harang, hallgatott mindenki, az előadó, a háziak, és mi a vendégek, hallgattunk megrendülten és magunkba szálltan. Arra gondoltam, hogy abban a pillanatban nemcsak a bibarcfalvi református templom harangja szól, hiszen dél van, hanem zúgnak szerte Erdélyben, hirdetve Hunyadi János nándorfehérvári dicsőségét. Csakhogy itt a Székelyföldön jó másfél évszázada van még egy többletjelentése a harangszónak. Mióta Háromszék, Maros-szék, Udvarhely-szék harangjai ágyúként megdördültek, azóta Gábor Áron emlékére is szólnak a székely szabadságért.

Dr. Csapó Józsefet méltatva, ez az első, amit el kell mondani róla, hogy mindig hazatért ahányszor hívták, népe közé, s járta a szülőföldjét, tanítva, magyarázva, hogy a székelyek hagyományos szabadságvágya, amelyet gyerekkorától, otthonról ismerhetett, korszerű igény is egyben, és összhangban van a nemzetközi jog normáival. Tudta, és hirdette azt is, hogy ennek intézményesített megvalósulása, az autonómia a megmaradás egyedüli útja. Szentgerice, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta, Nyárádszereda, Barót, Tusnád, Bibarcfalva, Székelykeresztúr, csak egy néhány azokból a településekből, ahol Dr. Csapó József az utolsó tizenhat évben a székely autonómia járható útját megvilágította. De volt utazó nagykövete a felvállalt ügynek Erdélyben, az anyaországban, szerte Európában és túl az Óceánon, hogy a székelyek autonómia törekvéséről hírt vigyen, s hozzá erkölcsi és politikai támogatást szerezzen.

Dr. Csapó József érdeme, hogy a romániai magyarság máig egyetlen bejegyzett képviseletének, az RMDSZ-nek programjába, annak szilárd és változatlan értékeként a háromszintű autonómia megvalósítandó célként bekerült. Az RMDSZ hálával tartozik hajdani szenátorának, mert a politika útvesztőjébe sodródva, biztos iránymutatója van. Ám a romániai közéletben a háládatosság nem tartozik még utolsók közt sem a cselekvések ösztönzői közé. Mit háládatosság, elismerés! - még a törvényhozásban maradnia, értékteremtő munkáját folytatnia sem lehetett, mert magas szintű erkölcsi, emberi tartása nem illett a morálisan asszimiláltak közé. Mert Csapó József helyzetünkből fakadó kategorikus imperatívuszként élte meg azt, hogy a romániai magyarság létezésének feltételeit alku tárgyává tenni nem lehet. Sem az egyházi tulajdonokat, sem a magyar gyerekek jogát, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, de mindenekfölött nem lehet alkuba bocsátani azt a jogot, hogy a magunk dolgairól mi magunk határozzunk, s ehhez saját törvényhozó és végrehajtó intézményeink legyenek. Ahol levantei szellemben jogokat adnak el, és hivatalokat vásárolnak, és mérlegre dobják a tízparancsolatot, s identitást, mint ruhát, úgy cserélnek, onnan kiszorítják a gyémánt jellemeket. Dr. Csapó Józsefnek sem bocsáttatott meg, hogy nemet mondott egy diszkriminatív tanügyi, s egy hasonlóan jogfosztó földtörvényre.

1995-ben az RMDSZ székelyföldi szervezeteiből létrejött a Székelyföldi Egyeztető Tanács, amely megvitatta és elfogadta Dr. Csapó József törvénytervezetét a Székelyföld autonómiájára vonatkozóan. A székelység újkori autonómiaigénye először jelent meg törvénytervezetbe foglalva. Nemcsak az a jelentősége ennek, hogy a közélet magasabb szintjén, azaz a törvényhozói munkában jelenik meg a székely közakarat, hanem ezen túlmenően az is, hogy először válik mindenki számára láthatóvá az az intézményrendszer, amely a Székelyföld leendő önrendelkezésének garanciája lehet. Politikai akarat hiányában azonban a tervezetet pont azok fektetik el, akik választási kampányok idején az autonómia felvállalóiként lépnek választóik elé. A bukaresti törvényhozásban Csapó József magára marad. Nyilvánvalóvá válik, hogy pusztán a képviseleti demokrácia eszközével a székely autonómia ügyében tovább lépni már nem lehet. Így vállalják a 2003 tavaszán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező testületének székelyföldi tagjai, hogy a közvetlen demokrácia eszközéhez nyúlnak. Csapó József tanácsait, útmutató támogatását kérik, és azok alapján 2003. július 7.-én megalakítják a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. A testület kezdeményezi Székelyföld településein azokat az állampolgári közgyűléseket, amelyek közvetlen akarat-nyilvánítással új utakat nyithatnak a székely autonómia törekvések előtt. 2003. október 12.-én állampolgári közgyűléseken létrejönnek a települési székely tanácsok, amelyek munkadokumentumként fogadják el Csapó József törvénytervezetét a Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, és elhatározzák, hogy megalakítják a székelység autonómia törekvésének közképviseleteként a Székely Nemzeti Tanácsot. Meg is alakul Sepsiszentgyörgyön, 2003. október 26.-án, és Dr. Csapó Józsefet választja elnökéül. Már az alakuló ülésen a települési, illetve széki tanácsok határozatait figyelembe véve a testület munkadokumentumként fogadja el Dr. Csapó József törvénytervezetét a Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, és az Európai Uniótól azt kéri, tegyék Románia csatlakozásának feltételévé a Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását.

A következő három esztendőben a székely autonómia ügye nem kerül ki a közfigyelem középpontjából. És a Székely Nemzeti Tanács, élén Dr. Csapó Józseffel nem engedi lanyhulni a figyelmet. Véglegesíti a törvénytervezetet, találkozik a hazai és anyaországi parlamenti frakciók vezetőivel, nemzetközi kapcsolatokat épít és eljuttatja dokumentumait a legfontosabb európai fórumokhoz, nagygyűlést hirdet, ahol több tízezres tömeg nyilvánítja ki a székelység igényét az autonómiára.

Dr. Csapó József személyes érdeme, hogy az Európa Parlament 2005. november 23.-án elfogadott, Pierre Moscovici által beterjesztett, Románia csatlakozásáról szóló jelentésébe tételesen bekerült: „többletintézkedésekre van szükség a magyar kisebbség védelmében a szubszidiaritás és az autonómia elvei alapján.” Egy nemzetközi dokumentumban először fordult elő, hogy egy európai, államközi intézmény a romániai magyarság védelmében az autonómiát ajánlja a román hatóságoknak.

Többször kifejti, a küzdelmet csakis a jog és demokrácia eszközeivel képzeli el, és ez lesz a Székely Nemzeti Tanács útja is. Összegyűjti a működő autonómiák példáit, áttanulmányozza azok törvényes kereteit és könyvet ír róluk, hogy a hatékony érvrendszer mindenki számára kéznél legyen. Hivatkozik, ahányszor csak szükséges, az Európa Tanács ajánlásaira, dokumentumaira, de a román törvények között is megkeresi azokat, amelyek a jogkövetelő cselekvésben a közösség javára használhatók.

Személyeskedő támadásra soha nem válaszolt, sértő megjegyzést senkire nem tett, s ha a sajtó szenzációt keresve próbálta a véleményét megtudni olyan dolgokról, amelyek nem a felvállalt ügyről szóltak, és csak elterelték volna a közfigyelmet, akkor elhárította a választ. „Ebben a kérdésben nem vagyok illetékes” Hányszor hallhattuk olyan helyzetekben, amikor mások a hiúság s a szereplési vágy kísértésének engedve szinte mindenről nyilatkoztak. Csapó József a közképviselet méltóságáról mutatott példát kortársainak, de az eljövendő nemzedékeknek is.

Tamási Áron a székely észjárást, a népsorsot, Nagy Imre népének élethelyzeteit, a székely táj sajátos hangulatát mutatta fel a nagyvilágnak, hogy az megismerje és megértse. Dr. Csapó József a székelyek akaratát mutatta fel, azért, hogy az érvényre jusson, és a székely nép fennmaradjon, boldoguljon, gyarapodva a szülőföldjén. A történetírás a nagy eseményeket az előzmények bemutatásával kezdi. Ennek megfelelően hiszem, hogy a jövendő történetírói pontosan tudni fogják az elmúlt évekről, amit én itt, Dr. Csapó József munkásságát méltatva elmondok Önöknek: a szabad, autonóm Székelyföld történelme elkezdődött!

Csíkszereda, 2006. december 9.


Dr. Csapó József laudációja a Julianus dij átadasakor

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro