A székely autonómia kérdése 1945–46-ban*

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A Tusnádfürdőn 2000. április 13-15-én megtartott "Székelyföld 2000" konferencián tartott előadás szerkesztett változata

Egy székely barátom, Balogh Csaba emlékére


A székely autonómia kérdésének az első világháború végén történő megjelenése nem választható el az erőszakos impériumváltozástól. A román uralom alá kényszerített székelységnek ugyanis identitása védelmében vált szükségessé az autonómia gondolatának felelevenítése. Hogy mennyire a román katonai hódításra történő válaszreakcióval van dolgunk, azt mi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy az első tervezet ez ügyben 1919. január elején készült el Székelyudvarhelyen, pár héttel a Székelyföld román katonai megszállása után. 1

A két világháború közt kidolgozott tervezetek 2 közös jellemzője az volt, hogy a történelmi hagyományokra, valamint két dokumentumra hivatkoztak a szerzők. Az első az 1918. december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata volt, amelyben “teljes nemzeti szabadságot” ígértek az együttlakó nemzetek számára: “Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által” – olvashatjuk a rezolúció III/1. pontjában. 3 A másik pedig a Bukarest által 1919. december 9-én – csak vonakodva – aláírt párizsi kisebbségi szerződés volt, amelynek 11. cikkelyében 4 a székelyeknek (és a szászoknak) “vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot” helyeztek kilátásba. Míg a gyulafehérvári határozatok – ha általánosságban is – az egész erdélyi magyarságnak ígértek kulturális autonómiát, a kisebbségi szerződés kimondottan csak a székelyekre korlátozta azt. A fő probléma azonban nem is ez, hanem az, hogy a két világháború közötti kormányok egyik dokumentumot sem voltak hajlandóak törvényerőre emelni – kiváltképp végrehajtani.

A székely autonómia problematikájával a magyar kisebbségpolitikusok, jogászok, főleg a húszas évek végén, a harmincas évek elején foglalkoztak intenzíven, amikor úgy tűnt, hogy Romániában is megtörténik egyfajta közigazgatási decentralizáció, és lesz némi esélye legalább a kulturális autonómiának. (Csak egyet érthetünk a kolozsvári Balázs Sándorral, aki a két világháború közti autonómia-tervezgetések kapcsán megállapította: “az ábrándozások ebben a zónában sem hiányoztak, neves kisebbségpolitikusok, főleg jogászok szebbnél-szebb álom-terveket szövögettek...”) 5

A harmincas évek vége felé azonban, amikor a nemzetközi helyzet alakulása folytán ismét előtérbe került a határrevízió lehetősége, a székely autonómiával kapcsolatos tervezgetés korszaka is véget ért.

***

A második világháború alatt, illetve azt követően nem csak az erdélyi magyarság hivatalos, és nem-hivatalos képviselőit, valamint a magyarországi szakértőket foglalkoztatta a székelykérdés, hanem egyes nyugati szakembereket, politikusokat is.

Ami az utóbbiakat illeti, a brit és az amerikai szakértők különböző tervezetei 6 – ha a magyar–román határ kérdésben bizonyos mértékig el is tértek egymástól –, abban megegyeztek, hogy “a Székelyföld és a határ menti magyar többségű sáv problémáját külön kell választani, s más megoldást kell találni az egyikre és mást a másikra.” 7 Ennek megfelelően a szakértők egyfelől az ún. partiumos területmódosításnak több variációját is elkészítették, emellett pedig a Székelyföldnek mindnyájan autonómiát adtak. 8 (A legújabban publikált dokumentumok alapján nyilvánvaló, hogy a szovjet béke-előkészítést nem foglalkoztatta a székelykérdés. Eleinte az önálló Erdély létrehozását fontolgatták, majd 1944-től Erdélynek teljes egészében román fennhatóság alá történő adását támogatták. 9 )

Mielőtt a budapesti elképzeléseket bemutatnánk, ki kell térnünk arra is, miként látták a székelykérdés megoldásának lehetőségeit az 1945–46-os esztendőben magában Erdélyben? Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert eddigi kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy a székelység problémája még 1945 nyarán – jóval azelőtt, hogy a magyarországi szakértők alaposabban tanulmányozni kezdték volna a kérdést – az erdélyi magyarság egy csoportját is foglalkoztatta.

1945. szeptemberében a Miniszterelnökségre, és a Külügyminisztériumba eljutott egy igen fontos feljegyzés, amelyből először értesülhettek Budapesten arról, hogy az erdélyi magyarság egy része miként látja az erdélyi kérdés megoldásának lehetőségeit. Ebben Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök 10 – miután ecseteli az erdélyi magyarság helyzetét, a román nacionalista megnyilvánulásokat – azt javasolja, hogy a Partiumot a magyar kormány “minden erővel törekedjék” visszaszerezni, a történelmi Erdélyt pedig helyeztessék nemzetközi ellenőrzés alá. Megjegyzi azonban, hogy e javaslattal szemben “a magyarság egy másik része” szerint ketté kellene osztani Erdélyt, és ez utóbbi csoport “helyszínen gyűjtött tapasztalatai szerint még a székely nép jó része is beletörődne abba, hogy végre átrendeződjön Románia és Magyarország tiszta nemzeti állammá”, vagyis hajlandó lenne egy lakosságcserével áttelepedni magyar fennhatóság alá kerülő területre. Végül megjegyzi, hogy “a székely nép annyira eldöntötte magában a román uralomtól való elszakadást, hogy inkább hajlandó szovjet tagozat-állam lenni, mint a románsággal együtt állami életet élni.” 11

A székelyek végtelen elkeseredésével, illetve azzal a hangulattal, hogy semmiképp sem szeretnének ismét román fennhatóság alá kerülni, természetesen a román hatóságok, illetve a bukaresti kormány is tisztában lehetett. Petru Groza miniszterelnök, akit a korabeli magyar sajtó magyarbarát politikusként állított be (és aki ezt a képet nagy tehetséggel éltette is) ezért számos alkalommal kijelentette, hogy számára a magyar–román kérdés nem határkérdés (amivel implicite elutasította azokat a törekvéseket, amelyek határrevíziót szorgalmaztak), hanem a “határok légiesítésének” kérdése. Beszédeiben, és a vele készült interjúkban olyan jövőképet vázolt fel, melynek lényege abban foglalható össze, hogy az erdélyi magyarságnak érdemes román uralom alatt élni, mert vége a megalázó, kisebbségi helyzetnek, hamarosan megvalósul a “teljes nemzeti jogegyenlőség”. A verbális ígéretek mellett azonban – legalábbis bizonyos momentumokból úgy tűnik –, a román kormányzat 1945–46-ban elhúzta a székelyek előtt az autonómia mézesmadzagját is. Legalábbis erre következtethetünk abból az elaborátumból 12, amely 1945 novemberében jutott ki ismeretlen csatornákon (“romániai bizalmi embertől”) a budapesti miniszterelnökséghez. A “Székely Tartomány” vázlatát tartalmazó dokumentumhoz csatolt belső feljegyzésben Kertész István, a Béke-előkészítő Osztály vezetője azt írta, hogy a tervezet “állítólag román sugalmazásra készült, hogy a székelyeket a Romániához való tartozásnak megnyerje”. (Eredeti kiemelés – V. G.) Ezt a véleményt egyébként az is valószínűvé teszi, hogy az ismeretlen szerző(k) nem a székelység identitásának megőrzésére, erősítésére helyezték a hangsúlyt, hanem ehelyett “a magyar nép erős és végleges lojalitását” hangoztatták a román állam iránt...

Azt a korabeli budapesti feltételezést, miszerint a román kormány 1945–46 folyamán csupán taktikai okokból vette elő az autonómia tervét, szerintünk egy másik mozzanat is alátámasztja. Egyfelől egy 1946 május elején Bányai Lászlóval, a Magyar Népi Szövetség alelnökével folytatott beszélgetésről beszámoló diplomáciai jelentésben 13 az olvasható, hogy a román kormányhoz és az RKP-hoz hiper-lojális, szélsőbalos politikus annak a véleményének adott hangot, miszerint “esetleg elérhető volna Románián belül egy közigazgatási autonómiával felruházott, teljesen magyar jellegű Székelyföld megteremtése.” Bányai ekkor a magyar béke-előkészítés sürgős feladatának jelölte meg a székely autonómia-tervezet kidolgozását. (Néhány héttel korábban, egy ugyancsak vele folytatott beszélgetésben Bányai még csupán azt vetette fel, hogy a román hadseregen belül valamiféle külön székely seregtestet kellene felállítani, valamint gazdasági téren figyelembe kellene venni a székelység különleges szempontjait... 14) Mivel Bányairól köztudott volt, hogy mindig igazodik a “pártvonalhoz”, nem tartjuk valószínűnek, hogy csupán a “kósza ötletét” ismertette volna a magyar diplomatákkal.

Mi vezethette a Groza-kormányt akkor, amikor elővette a székely autonómia tervét? Feltételezésünk szerint egyrészt Budapestnek akart “üzenni”: jobb, ha a fenti kérdéssel foglalkoznak, semmint hogy “a régi, letűnt Horthy-fasizmus szellemiségét idézve” határrevíziós terveket melengetnek. Másrészt talán hatni akartak a romániai magyar politikai elit egy részére is. (A nyilvánosság előtt azonban az autonómia tervét nem hangoztatták, arról a székely közvélemény – amelynek jó része a békeszerződés aláírásáig reménykedett abban, hogy visszakerülhet magyar fennhatóság alá – nem szerezhetett tudomást...)

Megjegyzendő azonban, hogy az 1944 utáni erdélyi magyar politikai elit egy része ugyanúgy elutasította a székely autonómia tervét, mint a két világháború közt. Az ok is hasonló volt: a “székely gettó”-tól való félelem. Attól tartottak ugyanis, hogy azok a kisebbségi jogok, melyek egyébként az egész erdélyi magyarságot megilletnék, csak a székelységre fognak korlátozódni. (Ez a dilemma Tusa Gábornál 1930-ban a következő formában jelenik meg: “...vajjon a székelyek biztosított autonómiájának elismerése és elismertetése, annak gyakorlatba vezetése, jelent-e jogfeladást a többségben lévő nem székely magyarság terhére és jelenti-e a magyar kisebbség politikai, vallási, s egyszóval kulturális gyengítését?” 15)

***

A székely autonómia kérdése nem csak az erdélyi magyar vezetőket osztotta, meg, hanem a budapesti kisebbségi/jogi szakértőket is. Amikor 1945. június 1-én – Magyarország teljes nemzetközi elszigeteltsége idején – Kertész István vezetésével létrejött a Külügyminisztérium mellett működő Béke-előkészítő Osztály, és elkezdődtek az intenzív béke-előkészítési munkálatok, az első tanulmányok, javaslatok nem foglalkoztak a székely autonómiával. 16

A székelykérdés azért szorult háttérbe, mert a magyar külügyi vezetés 1946 tavaszáig elsődlegesen a magyar–román határ revíziójában gondolkodott. Akkorra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a határrevíziónak igen kicsi az esélye, ugyanis 1946. május 7-én a Külügyminiszterek Tanácsa párizsi ülésszakán a nyugati nagyhatalmak képviselői elfogadták a Szovjetunió álláspontját, és a magyar, valamint a román békeszerződés-tervezetbe belevették, hogy a két ország viszonylatában visszaáll az 1937-es határ. Ezek után ugyan még magyar részről a békekonferencián próbálkoztak azzal, hogy legalább egy kisebb határkiigazítást elérjenek, azonban ezek a törekvések is mind zátonyra futottak. 17

Az 1946. május 7-i párizsi értekezlet után a magyar béke-előkészítés átértékelte korábbi álláspontját, és ettől kezdve nagyobb súlyt helyeztek egyéb, alternatív megoldások kidolgozására is. 1946. május elején összeült az a kisebbségi jogi szakértői értekezlet, amely július elejére kidolgozott egy kisebbségvédelmi szerződéstervezetet 18. A budapesti kormány azonban ezen túlmenően – tekintettel Erdély, kiváltképp pedig a Székelyföld speciális helyzetére – szükségesnek látta azt is, hogy a békekonferencián felvesse az autonómiák kérdését is. Ezért május végére összehívtak egy értekezletet azzal a céllal, hogy a szakértők dolgozzák ki Erdély, valamint a Székelyföld autonómiájának tervezetét.

***

1946. május 28-án az Országházban tartotta első ülését az a szakértői csoport, mely megvitatta a neves kisebbségjogász, Flachbart Ernő által akkorra elkészített székely autonómia tárgyalási tervezetét 19. Az értekezleten azonban kiderült, hogy míg (a székely származású) Balás Gábor, valamint (a nagyváradi) Hegedűs Nándor szükségesnek tartották a végleges változat kidolgozását, más szakértők (Rónai András, Gajzágó László, Bernolák Jenő) “veszedelmes vállalkozásnak” minősítették a tervezetet. Világosság vált mindenki előtt, hogy koránt sincs egyetértés a székely autonómia kérdésében. Például gr. Teleki Géza egyetemi tanár (aki hangsúlyozta, hogy “az erdélyiek nevében szólal fel” 20), kijelentette: “igen veszélyesnek tartja egy külön székely autonómia felvetését” 21. Érvelése szerint a román uralom alatt a székely autonómia annyit jelentene, hogy “kettéhasítja az erdélyi magyarságot”, emellett pedig “ha a székelyeknek autonómiát adunk, úgy a románok azt mondják, hogy más nemzetiség a székely, és más az erdélyi magyar.” A volt kolozsvári lapszerkesztő, Demeter Béla, aki akkor már Nagy Ferenc miniszterelnök erdélyi szaktanácsadója, és a Béke-előkészítő Osztály referense volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt év nyarán a román kormány is kidolgoztatott egy székely autonómia-tervezetet, amit nyilvánosságra is hozott. 22

Az értekezleten a továbbiakban arról folyt a vita, hogy mi a helyesebb: egész Erdély autonómiájával kellene-e foglalkozni (Albrecht Ferenc ekkorra kidolgozott egy erdélyi autonómia-tervezetet 23), vagy csak a Székelyföldével. Mivel nem tudtak dűlőre jutni, június 3-án folytatták tovább a tanácskozást. Ekkor Rónai András, a Teleki Intézet vezetője ismertette az elkészített tervezetét az erdélyi autonómiákról. Elgondolása szerint Erdélyben 7 tartományt kellene kialakítani (úgynevezett táji autonómiákat), ezen belül pedig az egyik tartomány (kanton) lenne a Székelyföld. Ezt ugyan többen jónak tartották, azonban a székely autonómia szükségessége kérdésében sem 5-én, sem 6-án nem tudtak megegyezni, ezért az értekezletet elnapolták. A június 14-i és 21-i értekezleteken aztán végül legalább a székely autonómia elvi alapjaiban sikerült megegyezésre jutni, a tovább lépéshez azonban az kellett, hogy az egyes tárcák közöljék, szerintük melyek azok a kérdések, amelyeket az autonómia hatáskörébe kellene vonni, valamint – az 1940–44 közti évek kiadásait szem előtt tartva – igyekezzenek megbecsülni azt is, hogy a hatáskörbe vonandó ügyek milyen költségkihatással járnának 24. (Miközben a budapesti szakértők a kialakítandó autonómia részleteiről vitatkoztak, a Nagy Ferenc vezette kormánydelegáció 1946. június 21-én Londonban felvetette a székely autonómia kérdését Noël-Baker külügyi államtitkár előtt, aki azonban arra érdemben nem reagált.)

1946. július 2-án került sor arra az értekezletre, amelyen a különböző szakminisztériumok béke-előkészítő osztályai által kiküldött szakértők 25 már kimondottan a Székelyföld autonómiájának részletkérdését tárgyalták meg. Az igazságügy-minisztérium képviselői által készített feljegyzésből 26 megtudhatjuk, hogy a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó jogszabályozást a szakértők a Romániával kötendő békeszerződésbe, vagy egy kétoldalú magyar–román szerződésbe akarták belefoglalni. Abban is egyetértettek a tárcák szakértői, hogy az autonómia hatáskörébe kell tartozzon a belső közigazgatás, az igazságügy, az egyházügy, a közoktatás- és közművelődésügy, a földművelődésügy, és általában mindazok az ügyek, amelyek nem tartoznak az autonómia hatásköréből kivett, ún. “közös” ügyekhez. (Mivel kiindulópontnak az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést tartották, a közös ügyekhez csupán a külügy-, hadügy- és pénzügyeket sorolták.) A hozzászólások jól mutatják, hogy melyek voltak azok a – reális, vagy éppenséggel irreálisnak tűnő – problémák, amelyek a szaktárcák képviselőit foglalkoztatták. Így fölmerült, hogy kérdéses a Székelyföld gazdasági-pénzügyi önállósága, különös tekintettel arra, hogy ez a terület gazdaságilag Erdély egyik legelmaradottabb térsége, és ezért kicsi a népességmegtartó ereje. A hadügyet képviselő Szemes István ezredes felvetette egy önálló székely seregtest 27 felállításának a lehetőségét. Gajzágó László egyetemi tanár azt az elképzelését ismertette, miszerint abban a régióban, ahol a kisebbség eléri a 300 ezer főt, vagy legalább az 50%-os számarányt, a személyi autonómiát, míg ott, ahol egy tömbben legalább 500.000-en vannak, vagy arányuk eléri a 75%-ot (tehát a Székelyföldön), területi autonómiát kellene biztosítani. ő ennek a két autonómia-formának az összehangolását tartotta volna helyesnek – annak ellenére, hogy tényként szögezte le: “az erdélyi magyarság a székelyföldi autonómiát nem kívánja”. 28

Az értekezlet végén végre fölmerült az autonóm terület határának kérdése is, hiszen ezt a Flachbart-féle munkatervezet nyitva hagyta. Trajánovits Lajos, a pénzügyminisztérium képviseletében ezzel kapcsolatban fölhívta a figyelmet arra, hogy szükség volna esetleges más idegen vidéknek a Székelyföldhöz való csatolására is, mert “átlagosan 10 évenként 35.000 ember hagyja el a Székelyföld területét, és világos, hogy arra kell törekednünk, hogy ezek lehetőleg nekünk kedvező területek, és nem a Regát felé törekedjenek.” (Ezzel a kérdéssel részletesen csupán Némethy-Benisch Arthur július 12-i tervezete foglalkozik. A minisztériumi osztályfőnök munkája jobban igazodik az etnikai határokhoz, mint a székely autonómia-tervezet végleges változata, annak ellenére, hogy a történelmi Székelyföld határához tapadó magyar községeket, valamint a hétfalusi csángók településeit is az autonóm területhez csatolta. Számításai szerint az így körvonalazott területen – az 1930-es népszámlálást véve figyelembe – a lakosság 83%-a lenne magyar.) 29

Az ülést végül azzal zárták le, hogy felállítottak egy szövegező bizottságot, melynek Flachbart Ernő, Gajzágó László, Balás Gábor és Hegedűs Nándor lettek a tagjai. A szövegező bizottság először elkészített egy teljesebb változatot, amelyet aztán betekintés végett megküldtek az egyes tárcák képviselőinek, akik véleményezték azt. A július 8-i és 9-i értekezleteken tovább folyta a vita arról, hogy milyen kompetenciával rendelkezhetnek az autonómia szervei. (A 9-i értekezleten a belügyminisztérium képviselője már nem vett részt, mert a kommunista főnökének, Rajk Lászlónak az volt a véleménye, hogy “a jelenlegi külpolitikai szituáció és esélyeink mellett kár e kérdéssel foglalkozni...”.) 30

Július második felében sorra érkeztek be a szövegező bizottsághoz a különböző kiegészítések, megjegyzések. Például a belügyminisztérium szakértője szerint a 3. szakaszt lényegesen át kellene fogalmazni (ez azonban nem történt meg), és hiányolták az 5. cikk második bekezdésében a helyi önkormányzatok szervezetének megállapítása 31. Az igazságügy-minisztérium részéről Csánk Béla javasolta, hogy a bevezetésben hagyják ki a részletekbe menő politikai, szociológiai megállapításokat, mert az “heves ellenállásba ütközik”, és hiányolta, hogy a 31. cikkben nem kötelezik Romániát az autonómiát biztosító szerződéssel ellenkező, még hatályban lévő rendelkezések hatályon kívül helyezésére, illetve módosítására. 32 Mester Miklós azt kifogásolta, hogy a 6. cikkben lényegében az anyanyelvvel egyenlő jogú tantárgyként kezelnék a románt. 33 Szentkirályi Miklós, a Magyar Gazdaságkutató Intézet részéről azt helytelenítette, hogy egy-egy községet csak azért csatolnának át másik, szomszédos megyéhez, mert román többségű. 34 A Magyar Nemzeti Bank igazgatója, Judik János Pásint Ödönnek írott módosító javaslatai 35 közül néhány vagy szó szerint, vagy kisebb változtatással bekerült a végleges változatba (20., 21.,22. cikkek) A Hadügyminisztérium Béke-előkészítő Bizottsága által készített, “A magyarság érdekeinek védelme a Székelyföldi autonómia biztosítása esetén a román hadseregen belül” címet viselő feljegyzés 36 azonban már olyan részletekbe is belement, mint a székely hadosztály felszerelése, ruházata, és összeköttetés a felsőbb vezetéssel. Érthető, hogy mindezek már nem kerültek be a végső szövegbe...

Bár július második felében lázas munka folyt a székely autonómia-tervezet elkészítése ügyében, de Flachbart Ernő, a szövegezési bizottság tagja a külügyminisztérium “vezető személyiségeitől” olyan megjegyzéseket hallott, amelyekből arra következtetett, hogy “a székelyföldi autonómia problémáját ott nem látják a békekonferencián felvethetőnek”, ezért július 24-én személyesen Nagy Ferenctől kért kihallgatást. A kisgazdapárti miniszterelnök a kihallgatáson határozottan kijelentette: 1) “A székelyföldi területi autonómiára a Párisban megállapítandó lehetőségekhez képest természetesen törekedni kell”; 2) Csak Párizsban lehet megállapítani, hogy “a székelyföldi autonómia kiterjedése tekintetében meddig mehetünk el”; 3) Végül pedig a lehetőségekhez képest “törekedni kell arra, hogy a székelyföldi magyarok és az egyéb erdélyi magyarok közti jogkülönbséget csökkentsük.” 37

Mindezen megnyugtató szavak után a bizottság befejezte a munkát, a szöveget véglegesítették, majd július végén lefordíttatták franciára 38. A magyar békedelegáció augusztus elején kivitte magával Párizsba, ám elő sem terjesztették – annak ellenére, hogy az 1946. július 2-i szakértői értekezleten megnyitó beszédében Nagy Ferenc miniszterelnök kijelentette: “munkánknak csak akkor lesz eredménye, ha az értekezlet által elkészített autonómia-tervezetet a békeértekezleten el tudjuk fogadtatni”. 39

Ezek után joggal mondható, hogy a budapesti szakértők fölöslegesen dolgoztak két hónapon át. Figyelembe kell azonban venni két dolgot: egyfelől azt, hogy a magyar kormány hibát követett el akkor, amikor 1946 tavaszáig kizárólag a határrevíziót erőltette, és az alternatív megoldásokkal nem foglalkoztak. Másfelől a nagyhatalmak sem támogatták már 1946 nyarán az autonómia-tervezetet – valószínűleg ezt ismerte fel a magyar békedelegáció, amikor elfektette a kész anyagot.

***

Bár a szakértők munkája – látszólag – kárba veszett, úgy érezzük, még sem volt fölösleges, ugyanis az itt közzétett dokumentum ma is alapja lehetne egy, a jelenlegi körülményekhez alkalmazkodó tervezet elkészítésének. Az 1989 óta eltelt évtized fejleményei ugyanis bebizonyították, hogy a Székelyföld fejlődése, a székelység boldogulása nem képzelhető el az autonómia nélkül…

MELLÉKLET:

SZERZŐDÉS

az ismét Romániához csatolt Erdélyben élő nagyszámú magyar kisebbség tömören lakó egy része javára a régi ú.n. Székelyföldön biztosított önkormányzatról, amúgy az Egyesült Nemzetek ama Hatalmai között, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, úgymint a Kínai Köztársaság, Franciaország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Nagybritannia és Északírország Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, egyrészről, és Magyarország és Románia között, másrészről,

aláiratott...........ban, az 194.. évi ....... hó .....napján

Bevezetés

A Kínai Köztársaság, Franciaország, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Nagybritannia és Északírország Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, mint az Egyesült Nemzetek ama Hatalmai, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának állandó tagjai egyrészről, és Magyarország, mint területeket és saját fajbeli népeket nagyszámban vesztett, és Románia, mint nagyszámú és részben tömören együttélő magyar lakossággal gazdagodott ország, másrészről;

Szemük előtt tartva a nemzeti kisebbségek hatékony és kielégítő nemzetközi védelmének nagy jelentőségét általában és különösen a Duna-völgye nemzetiségileg oly kevert részeiben mind a béke fenntartásának, mind a népek együtt élhetőségének és boldogulásának szempontjából, amivel mint követelő szükségességgel igyekszik a maga részéről újból és ismételten máris számolni a Romániával .......-ban a mai napon aláírt általános kisebbségvédelmi szerződés;

Tekintetbe véve annak a szerződésnek az összes, a bevezető részben részletesen kifejtett indokait, és különösen [az] 55. és 56. cikkeinek kikötéseit, amelyek egy vegyes népességű államban oly nagyszámú nyelvi kisebbségeknek, amelyek egy összefüggő területen összefüggően nagyobb sűrűségben élnek, önkormányzatot óhajtanak adni, és ami kétségtelenül fennáll Erdély magyarjait illetőleg, akik századokon át itt önálló fejedelemséget alkottak, akiknek száma ma is eléri itt a másfél milliót, s akiknek több mint egyharmada 75-92%-os népsűrűségben él a régi, ún. Székelyföldön, amelynek területi önállósága hosszú évszázadok után a XIX. század második felében szakadt csak meg;

Tekintetbe véve azt a tényt is, hogy már a Romániával Párizsban 1919. december 9-én kötött korábbi kisebbségvédelmi szerződés is 11. cikkében e székely területen a magyarok javára autonómia létesítését írta volt elő, aminek létesítésére azonban Románia több mint húsz éves uralma alatt nem talált alkalmat, ami viszont többek között egyik okozója volt Erdély magyar lakossága elégedetlenségének, mígnem Erdély, e régi magyar tartomány, nemrég Magyarország és Románia között megosztás tárgyát képezte volt egy nemzetközi bírósági határozattal, amely azonban legutóbb semmisnek nyilváníttatott és ehelyett az előbbi állapot állíttatott vissza és az Egyesült Nemzetek rendelkezése folytán Románia ismét kizárólagos ura lett egész Erdélynek és mind a másfélmillió magyar visszakerült román uralom alá;

Elhatározták, hogy a Székelyföldnek nevezett területen az erdélyi magyarok, illetve annak egy része javára autonómiát szerveznek egy nemzetközi okmányban, amelynek rendelkezései, míg egyrészről mind Románia, mind az autonómia alaptörvényei közé iktatandók, addig másrészről az Egyesült Nemzetek Szervezetének garanciájába fognak vétetni azzal, hogy azoknak megváltoztatásai csak a Romániával ..........ban a mai napon aláírt, fent már hivatkozott, általános kisebbségvédelmi szerződés 1. és 2. cikkeiben előírt módon lesznek lehetségesek;

Evégből kijelölték meghatalmazottaikat, úgymint: ..........................

akik, miután kicserélték jó és kellő alakban talált meghatalmazásaikat, a következő kikötésekben állapodtak meg:

I. Az önkormányzat általános alapelvei

1. cikk

Romániai kötelezi magát arra, hogy az erdélyi székelyek területét a 2. cikkben megjelölt határok között az alábbiak szerint autonóm tartományként szervezi meg.

2. cikk

Az erdélyi székelyek autonóm tartományának határai a következők:

Keleten a határok megegyeznek Csík vármegyének (judeţul Ciuc) és Háromszék (Treiscaune) vármegyének 1914. évi keleti határaival. Délen a határ nyugat felé a régi 1914-es államhatárral megegyezően Brassó városának keleti határáig folytatódik. Innen a határ Brassó város keleti határa mentén északkeletnek tart akként, hogy Szász-Hermány és Prázsmár az önkormányzat területének határán kívül marad. Innen a határ az Olt folyó mentén északnyugatnak tart Hidvég és Földvár községek között, Szászmagyaróstól északra Apáca és Datk községet az önkormányzat területéhez kapcsolva. A határ ettől északra Udvarhely (Odorheiu) vármegye 1914-es nyugati határa mentén halad Alsórákos, [Székely]Zsombor, [Székely]Dálya, Petek, Újszékely, Hosszúfalu, [helyesen: Héjjasfalva], Magyarzsákod, Nagykend községeket az önkormányzat területén belül, [Homoród]Daróc, [Szász]Erked, Sárd községeket azon kívül helyezve. Ezután az önkormányzati területen belül hagyja az Udvarhely vármegye határa és Dicsőszentmárton (Dicio-Sîntmartin) város között a Kis-Küküllő (Tîrnava-mica) mentén levő Egrestő, [Küküllő]Széplak, Bonyha, Mikefalva, Vámosgálfalva községeket. Innen a határ Dicsőszentmártont és Dombót is az önkormányzat területéhez kapcsolva, [Magyar]Ózdtól és Csekelakától északnyugatra tart és [Maros]Nagylaktól keletre eléri a Maros (Mureş) folyót. Innen a határ délnyugat felé kanyarodik a Maros mentén, de Marosújvárt, Gombást, és Nagyenyedet az önkormányzat területéhez kapcsolja. Ettől északra a határ visszakanyarodik, [Maros]Décsét az autonómiához kapcsolva és Felvinctől nyugatra (Vinţul de Sus) haladva, vonul északnyugati irányban, Mohácsot az autonóm területen kívül hagyva. Ezután Torockó (Trascău), Kövend és Várfalva községeket is az autonómiához kapcsolva, visszakanyarodik és Tordától északnyugatra vonul, Túr községet az autonóm határon belül hagyva. Ezután Ajtonytól északkeletre visszakanyarodik délkeleti irányba és Mezőcsány, Mezőzáh, Mezősályi, Mezőregőce [helyesen: Mezőpagocsa], Mezőszűcs [helyesen: Mezőrücs], és Nagyercse községeket az autonómia határán kívül hagyva, keletre halad és innen kezdve Maros-Torda (Mures)-megye 1914-es határát követi. A határ mindenütt az egyes városok és községek jelenlegi közigazgatási határait követi.

3. cikk

Az autonóm területen tartományi illetékessége azoknak a román állampolgároknak van:

a) akiknek 1930. szeptember 1én az autonóm területen állandó lakásuk volt,
b) akik maguk vagy akiknek valamely szülője az autonóm területen született és az önkormányzatnál a tartományi illetőségére igényüket bejelentik.

Kiskorú személyek tartományi illetőséggel az autonóm területen akkor bírnak, ha a törvényes atyjuk, ilyennek hiányában anyjuk az a) [pont] alapján megszerezte a tartományi illetőséget, illetőleg megszerezte volna, ha életben lenne.

A b) pontban előírt bejelentést a kiskorú helyett annak törvényes képviselője teszi meg.

Az erdélyi székelyek autonóm területén tartományi illetőséggel bíró személyek a román állam egész területén a román állampolgárokat megillető összes polgári és politikai jogokat gyakorolhatják. Az autonóm területen tartományi illetőséggel nem bíró személyek az autonóm területen ugyancsak gyakorolhatják a román állampolgárokat megillető összes polgári és politikai jogokat, azoknak a jogoknak a kivételével, amelyeket az alábbi cikkek kifejezetten az autonóm területen illetőséggel bíró személyek részére tartanak fenn.

II. Az önkormányzat hatásköre

4. cikk

Amennyiben a jelen szerződés másként nem intézkedik, az autonóm területen is a törvényhozás joga a román államot, a kormányzati és közigazgatási teendők ellátásának joga viszont, ideértve a kormányrendelet alkotását is, az autonómiát is.

E hatáskörök bármelyik oldalról való megsértése, vagy akár a román állam részéről a törvényhozásnak részletes rendelkezésekkel, akár az autonómia részéről a kormányzatnak magas elvű rendelkezésekkel túlságosan kiterjesztett mérvben [sic!], és az első esetben az autonómia, a második esetben a román állam jogos érdekeinek sérelmével való igénybe vétele [?] eseteiben a jelen szerződésben megállapított egyeztetési és esetleg hatásköri bíráskodási eljárásnak van helye az állam és az önkormányzat, mint ilyenek között.

 

5. cikk

Az önkormányzat hatáskörébe tartozik saját alkotmányának a jelen szerződés keretei között való megállapítása, illetve kiépítése, ideértve az autonóm törvényhozás, kormányzat és közigazgatás megszervezését, valamint a saját alkotmánya büntetőjogi biztosításáról való gondoskodást.

A jelen szerződés rendelkezései, minthogy azok az önkormányzat alaptörvényeként tekintendők, az önkormányzat törvényei közé becikkelyezendők.

Az autonóm terület lakosságának a tartományi és a helyi kormányzatokban való részvételét, beleértve a választójogot, továbbá az autonóm terület közigazgatási beosztását, a közigazgatási hatóságok és szervek megszervezésével együtt, minden fokon az autonómia szabályozza. Ugyancsak az autonómia szabályozza a jelen egyezmény keretein belül a tartományi illetőség kérdéseit, valamint nyilvántartását is.

Az autonóm tartományi illetőséggel bíró személyek az autonómia szervei előtt teszik meg a nemzetiségi (anyanyelvi) hovatartozásuk és jogaik szempontjából esetleg szükséges nyilatkozatokat is. Általában a statisztikai adatgyűjtés joga az autonómia területén, bármily célú legyen is az, a végrehajtás tekintetében az autonómia jogkörébe tartozik.

6. cikk

Az autonómia közelebbi hatáskörébe tartozik mindenekelőtt a köznevelés, közoktatás, közművelődés és sport ügye, ideértve a kulturális és művészeti intézmények, színházak és mozgóképszínházak létesítését és fenntartását is. Ezekre vonatkozólag az autonómia az alábbiakból kitűnő korlátozásokkal, törvényeket, jogszabályokat alkothat és azokat ő hajtja végre.

Az iskolák tantervét és vizsgarendjét az autonómia szervei állítják össze és választják meg a használni kívánt tankönyveket, de a tantervet, vizsgarendet és tankönyveket jóváhagyás végett fel kell a román kormányhoz terjeszteniök. A román kormány az autonómia területen kívül működő megfelelő állami tanintézetekre előírt feltételeknél terhesebbeket az autonómia tanintézeteinél sem követelhet. A román nyelvnek, mint tantárgynak tanítását legfeljebb olyan óraszámban követelheti, mint amilyenben az önkormányzati iskolák a magyar nyelvet, mint tantárgyat tanítják. Ha a román kormány az önkormányzatnak a jelen bekezdésben említettek tárgyában tett javaslatainak beérkezésétől számított 60 napon belül nem értesíti az önkormányzatot érdemi elhatározásáról, akkor a javaslatot véglegesen jóváhagyottnak kell tekinteni.

Az autonóm terület iskoláiban, beleértve bármely olyan vizsgát, amely a romániai egyetemekre és főiskolákra [való] felvétel feltétele, kizárólag az önkormányzat részéről kijelölt bizottságok előtt magyar nyelven történnek. Nem magyar anyanyelvűek szabadon választhatnak a magyar és román nyelv között.

Az autonóm terület román nyelvű lakosai részére minden községben, ahol gyermekeik száma a harmincat meghaladja, az ő nyelvükön tanító legalább egy elemi népiskoláról, az egész autonóm területen pedig legalább egy olyan középiskoláról kell gondoskodnia, amilyent a magyar nyelvű lakosok részére tartanak fenn.

7. cikk

A Székelyföldön honos egyházak, felekezetek jelenlegi kiváltságainak esetleges megváltoztatásához az autonómia beleegyezése szükséges. Az autonómia területén levő egyházak lelkészei jövedelmének kiegészítésére vonatkozó kérdések az autonómia hatáskörébe tartoznak. A görögkath. és orth. egyházakat érintő szabályokat azonban a román kormány beleegyezése nélkül nem változtathatja a róm. kath. és protestáns egyházakra vonatkozóknál hátrányosabbakra.

8. cikk

Az első és másodfokú büntető és polgári bíróságok és vádhatóságok, valamint büntetőintézetek szervezése az autonómia hatáskörébe tartozik. Az autonóm bíróságoktól az állam legfelsőbb bíróságai elé vihetők mindazon ügyek, amelyeket az állam egész területén érvényes szabályok szerint a legfelsőbb bíróság elé lehet vinni. A vádhatóságoknak a román kormány a székelyföldi tárcanélküli miniszter közbenjöttével [sic!] utasítást adhat.

Polgári és büntetőügyekben a bíráskodást harmadfokon az erdélyi székelyek autonóm területére nézve is a román semmítőszék látja el, amelynek kebelében azonban külön tanácsok szervezendők az azon ügyekben való ítélethozatalra, amelyekben alsóbb fokon az autonóm területen bíróságok hoztak ítéletet. E tanácsok tagjaivá többségükben olyan bírák nevezendők ki, akik előzőleg az autonóm területen működő bíróságok tagjai voltak, az autonóm területen illetőséggel bírnak és a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban tökéletesen bírják. Ezen tanácsok előtt magyar nyelven lehet tárgyalni s hozzájuk magyar nyelven lehet beadványokat beadni. Ezek az autonóm törvényeket is alkalmazni kötelesek.

9. cikk

Az anyagi büntetőjog szabályainak megállapítása az autonómia területére kiterjedően is állami jog ugyan, de az autonómia védelmére és az autonóm hatáskörbe tartozó ügyekben az önkormányzatnak is joga van saját területére érvényes szabályokkal egyes cselekményeket bűncselekményekké, vagy kihágássá nyilvánítani.

A büntető eljárás szabályozása is az állam hatáskörébe tartozik azzal a megszorítással, hogy az autonóm terület lakosainak [az] autonóm területen vagy az autonómia ellen bárhol elkövetett bűncselekményeit a rendes autonóm bíráskodás elől elvenni nem lehet.

Az első fokon autonóm területen lévő bíróságoktól elítélt személyeken a büntetést az autonómia felügyelete alatt lévő szervek hajtják végre.

10. cikk

A magánjog az állam törvényhozásának hatáskörébe tartozik, azonban

a) az öröklési jog,
b) a családi jog a házasság megkötésére és felbontására vonatkozó szabályok kivételével,
c) a bérletre és haszonbérletre vonatkozó jogszabályok,
d) a telekkönyvre vonatkozó jogszabályok az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, továbbá
e) az önkormányzat állapítja meg a kereskedelmi társaságok kivételével a jogi személyek létesítésének és elismerésének feltételeit s azok meglétét a kereskedelmi társaságoknál is az autonómia szervei igazolják.

11. cikk

A kizárólag autonóm hatáskörbe eső ügyekre nézve az önkormányzatnak joga van a legfelsőbb fokon ítélkező közigazgatási bíráskodást szervezni. Az autonóm területen az állami szervek részéről intézett közigazgatási ügyekben a közigazgatási bíráskodást a román állam illetékes szervei intézik. A 8. cikk 2. bekezdésének rendelkezése a közigazgatási bíráskodást a román államban legfelsőbb fokon ellátó szervre is megfelelően alkalmazandó azzal, hogy az autonóm terület ügyeiben illetékes tanácsok tagjaivá csak olyan bírák, illetve közigazgatási tisztviselők nevezhetők ki, akik előzőleg az autonóm területen működő bíróságok bírái, illetve közigazgatási hatóságok tisztviselői voltak.

12. cikk

Az egyrészről az autonóm bíróságok, illetve közigazgatási hatóságok, másrészről az autonómián kívüli román bíróságok, illetve közigazgatási szervek közötti hatásköri összeütközések ügyében felerészben az előbbi cikk szerint az autonóm területre vonatkozó ügyekben ítélkezésekre megalakított tanácsoknak autonóm tartományi illetőségű, felerészben a megfelelő legfelsőbb román ítélkező szervek többi tagjaiból a király részéről történő kijelöléssel alakított és a román semmítőszék elnökének vezetésével működő különleges tanács ítélkezik.

13. cikk

Az előző cikkben említett tanács ítélkezik az országos és önkormányzati hatáskörök között a 4. cikk értelmében előállható összeütközések eseteiben is.

E bíráskodás megindítása vagy az állam miniszterelnökének, vagy az önkormányzat kormányzójának panasza alapján történhet.

A bíráskodás útjára való lépés előtt azonban ez összhang helyrehozását előbb az autonómia ügyeivel foglalkozó tárcanélküli miniszter, ha ennek nem sikerül, a román országgyűlés és az önkormányzat tartománygyűlésének 5-5 tagjából álló küldöttség egyezkedéssel kísérli meg.

14. cikk

A hadkiegészítési intézkedéseket az önkormányzat szervei hajtják végre. Hadműveletek esetét kivéve, az önkormányzat szervei intézik [a] nem katonai személyek vagyontárgyainak katonai célra történő igénybevételét is.

A székelyföldi illetőségűek katonai szolgálatára és az ottani vagyontárgyak igénybevételére vonatkozó szabályok nem lehetnek terhesebbek a Románia egyéb részeire vonatkozóknál.

A román kormány az autonóm tartományi illetőséggel bíró katonai személyeket együttesen osztja be katonai alakulatokba és ezek kiképzése s vezénylete anyanyelvükön történik. Ezek lehetőleg a Székelyföldön állomásozzanak. Az ilyen alakulatoknál működő szolgálati ágakhoz lehetőség szerint olyan személyeket kell beosztani, akik autonóm tartományi illetőségűek. Gondoskodni kell arról, hogy az autonóm tartományi illetőségűeket olyan arányban osszák szét az összes fegyvernemek és szolgálati ágak között, mint ahogy az autonóm területen kívülieket szétosztják. A székelyföldiekből összetevődő alakulatok tagjai a székely címet viselhetik.

15. cikk

Állami hatáskörbe tartozik mind törvényhozási, mind közigazgatási vonatkozásban a vasút, posta, távközlekedés, [sic!] külkereskedelem és devizagazdálkodás ügye. Ezeknek az ügyeknek az intézésére azonban a Székelyföldön külön közigazgatási körzeteket és szerveket kell létesíteni, illetve a külkereskedelem és devizagazdálkodás szerveinél az autonómia aránylagos képviseletéről gondoskodni kell.

A fenti rendelkezés nem gátolja az autonómiát abban, hogy helyi vasútak létesítését engedélyezze.

Útügyekben és vízügyekben azonban csak a törvényhozás joga tartozik országos hatáskörbe.

Az önkormányzat rádióvevőkészülékek használatát is engedélyezheti, ezek díjait beszedheti és saját maga leadóberendezést létesíthet. Idegenforgalma előmozdítására az autonómia megfelelő szervet létesíthet.

16. cikk

Az iparügyi közigazgatás körébe, ideértve a bányászati, és kohászati, úgyszintén villamosenergiagazdálkodással kapcsolatos közigazgatást, továbbá az ipari, bánya kohóvállalatokban, valamint a villamosműveknél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó munkaügyi igazgatás körében az egyébként az állam, a központi kormányhatóság, vagy más központi szerv, illetőleg ezek részéről megbízott szerv hatáskörébe utalt jogokat, az autonóm területen az önkormányzat, illetőleg a részéről kijelölt szerv gyakorolja.

A háziiparra vonatkozólag a törvényhozás joga az önkormányzatot illeti.

17. cikk

A földművelés (erdészet) körében az állat- és növényegészségügyi kérdések kivételével, az önkormányzatot illeti a törvényhozás joga.

18. cikk

Népjóléti vonatkozásban az önkormányzatot illeti a törvényhozás joga is, az általános szociális (pl. szegényügyi), a gyermekvédelmi, kisdedóvási és társadalombiztosítási ügyek tekintetében. A társadalombiztosítási bíráskodás is az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

19. cikk

A pénzügyek terén az önkormányzat törvényhozásának jogkörébe tartozik:
a) az önkormányzat költségvetésének és zárszámadásának megállapítása,
b) kölcsönöknek az önkormányzat, illetve szervei részére való felvétele,
c) önkormányzati adók, közszolgáltatások [sic!] és egyéb jövedelmi források bevezetése.

Az önkormányzat kormányzati és közigazgatási hatáskörébe tartozik az országos pénzügyi törvények végrehajtása, ehhez képest az összes adók kivetése, kezelése és behajtása is.

20. cikk

Az önkormányzat területén az államnak, valamint az állami érdekeltségeknek (önálló hatósági és jogi személyiségű pénztáraknak) ingatlanai és tartozékai, üzemei, vállalatai, érdekeltségei és jogosítványai tekintetében a tulajdonjog, továbbá a természeti kincsek kihasználásának joga a jelen egyezmény becikkelyezésének napján az autonóm tartományra száll és ilyen tulajdonjogot vagy kihasználási jogot a román állam, illetve annak joga alapján bármely érdekeltség vagy önálló kezelésű szerv csak az autonómia hozzájárulásával szerezhet.

21. cikk

Az autonómia pénzügyi forrásai a következők:

a) az autonómia területén a román törvényekben szabályozott módon beszedett közvetlen és közvetett adók, illetékek és díjak,
b) a 19. cikk c) pontjában említett önkormányzati adók, közszolgáltatások és jövedelmi források,
c) a 20. cikk értelmében az autonómiát illető tulajdonjogokból és szanálási* jogból eredő jövedelem,
d) a tartomány részéről felvett kölcsönök,
e) a román állam költségvetéséből az alábbi cikkek értelmében juttatott hozzájárulás.

22. cikk

Románia kötelezi magát arra, hogy az autonóm területen az autonóm kormányzat útján olyan mérvű beruházásokat eszközöl és az autonóm kormányzattal egyetértésben olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket tesz, ideértve a külkereskedelemre vonatkozókat is, amelyek az autonóm terület gazdasági életének és pénzügyi teljesítő képességének az országos (erdélyi) színvonalra való emeléséhez szükségesek abból a célból, hogy a tartomány saját bevételi forrásaiból kiadási szükségleteit minél nagyobb mértékben fedezhesse.

A román állam, tekintettel arra, hogy az autonómia területével kapcsolatos pénzügyi bevételek egy része nem az autonómia szerveihez, hanem az állam szerveihez folyik (pl.: vámok, egyes közvetett adók), továbbá az autonómia pénzügyi teljesítőképességének fokozására is szükség van, az alábbiak szerint kiszámított hozzájárulást adja az autonóm tartománynak:

A román állami költségvetés kiadási előirányzatának összegét, beleértve a póthiteleket az Erdélyre és az államterület többi részére eső kiadásokra szét kell választani a két terület előirányzott egyenesadóinak arányában. Az így Erdélyre jutó részt pedig lélekszám szerint az önkormányzat és a többi erdélyi terület között kell megosztani.

A román állam összes évi nyers bevételéhez hozzá kell adni az állami üzemek, önálló kezelésű pénztárak, vállalatok stb. tiszta bevételét, továbbá az önkormányzatnak a 21. cikk a) és c) pontjaiban említett bevételeket és le kell venni az egész államterület vasúti és postai bevételeit. Az így mutatkozó összegből az állam annyit köteles az autonómia részére juttatni, mint ahányad részét a Székelyföldön az előző évben szedett egyenes, nem önkormányzati adók az egész román állam területén az előző évben szedett hasonló adóknak kiteszik.

A fentiek szerint kiszámított arányszám nem lehet az autonómiára hátrányosabb annál az aránynál, amellyel saját lakossága az egész román államterület lakosságának számához viszonyul.

A hozzájárulás az autonómia önálló pénzügyi gazdálkodásának első egész vagy töredék évében nem lehet kisebb a román állam nyers bevételei és az állami üzemek, önálló pénztárak, vállalatok tiszta jövedelme összegének egyhuszad részénél.

A fenti hozzájárulást évi tizenkét részletben minden hó első felében kell az autonómia pénztárába befizetni.

23. cikk

A román állam részéről a fenti cikk értelmében az önkormányzatnak adandó hozzájárulás összegét minden évben a 13. cikk második bekezdésében szabályozott ötöt tagú küldöttség számítja ki a román kormány, illetve a tartományi kormányzó részéről rendelkezésre bocsájtott adatok alapján. Mindaddig, míg a fenti bizottság új hozzájárulási arányt meg nem állapít, a korábbi időszakban érvényes aránynak megfelelően kell a havi hozzájárulási összeget kifizetni.

III. Az önkormányzat szervei és az ezzel összefüggő állami szervek

24. cikk

Az autonóm területen a hatóságok és intézmények hivatalos nyelve a magyar, azonban a román nyelvet a bíróságok, állami, valamint önkormányzati szervek előtt és a tartománygyűlésen, valamint az önkormányzati testületekben szabadon lehet használni.

25. cikk

Az önkormányzat tisztviselőinek és alkalmazottainak kinevezése, illetőleg választása, valamint felügyelete az önkormányzat hatáskörébe tartozik, ideértve az autonóm tartomány bíróságainál működő bírákat, valamint az autonóm tartomány nevelő- és tanintézeteiben működő alkalmazottakat is.

26. cikk

Az autonóm ügyekben a törvényhozó hatalmat a tartománygyűlés gyakorolja, amelynek ötven tagját négy évi időtartamra az autonóm területen tartományi illetőséggel bíró és életük 21. évét betöltött ottani lakosok választják az általános, egyenlő, közvetlen, titkos, és aránylagos választás elve szerint. Képviselőnek csak az autonóm területen tartományi illetőséggel bíró személy választható. Ezenfelül a tartománygyűlés tagjai sorába még öt román állampolgárságú közéleti kiválóságot meghívhat tagjául, ha nem is bírnak tartományi illetőséggel. Mindezeket a képviselőket ugyanaz a mentelmi jog illeti meg Románia területén, mint amilyen a román állam törvényhozó testületének tagjait.

A tartománygyűlési választójog és választási eljárás szabályozásáról az autonóm törvényhozás az előző bekezdés korlátai között intézkedhet. Saját ügyrendjét a tartománygyűlés maga állapítja meg.

A tartománygyűlés részéről hozott autonóm törvényeket a román király erősíti meg. A megerősítés csak akkor tagadható meg, ha a tartománygyűlés a jelen szerződésben meghatározott hatásköröket túllépi, vagy ha az autonóm törvény tartalma Romániának nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeivel ellenkezik.

A román király a román kormány javaslatára a tartománygyűlést feloszlathatja, de ebben az esetben az új választást akként kell megtartani, hogy az új tartománygyűlés a feloszlatás napjától számított hat héten belül egybeülhessen.

27. cikk

Az autonóm tartomány élén az autonóm kormányzó áll, akit a tartománygyűlés választ a tartományi illetőséggel bíró személyek közül titkos szavazással és tisztében a román király erősíti meg. A megerősítés csak akkor tagadható meg, ha a választás a cikk rendelkezéseinek megsértéseivel történik.

A tartományi kormányzó az összes autonóm ügyek legfőbb intézője és képviselője. E mellett megilletik a tartománygyűlés összes jogai, ideértve a mentelmi jogot is, amely őt hivatalnokoskodása idején mindig megilleti. Felelős a tartománygyűlésnek, és ha az bizalmatlanságát nyilvánítja vele szemben, tisztéről lemondani köteles.

28. cikk

Románia az erdélyi székelyek autonóm területének a román törvényhozó testületekben olyan számú képviseletet biztosít, amely az autonóm terület lakossága és az állam összes lakossága között számarányának megfelel. A választás, illetőleg kinevezés a román királyság törvényeinek megfelelően történik.

29. cikk

Az autonóm tartomány és a román állami kormány összeműködésének [sic!] biztosítására a román kormányba székelyföldi tárcanélküli miniszter nevezendő ki, aki szavazati joggal bíró tagja a román minisztertanácsnak. A román parlamentnek felelős, és közvetíti az érintkezést egyrészről a román király és a királyi kormány, másrészről az autonóm tartománygyűlés és a tartományi kormányzó között.

A tárcanélküli miniszter gyakorolja az önkormányzattal szemben a román kormánynak azt a jogát, hogy az önkormányzat szerveitől annak ügyeire jelentést kívánjon.

30. cikk

Románia kötelezi magát arra, hogy az erdélyi székelyek autonóm területén azoknak az ügyeknek az intézésére, amelyek nem tartoznak a jelen szerződés értelmében az autonómia hatáskörébe sorolt ügyek közé, csak olyan tisztviselőket és alkalmazottakat fog alkalmazni, akik a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban jól bírják. Kívánatos, hogy mindezeket javarészt a tartományi illetőséggel bírók közül alkalmazzák.

Azoknak a román minisztériumoknak kebelében, amelyeknek hatáskörébe olyan ügyek tartoznak, amelyek nem autonóm hatáskörbe tartoznak, az erdélyi székelyek autonóm területe ügyeinek intézésére külön osztályok szervezendők, vagy előadók alkalmazandók. Ezekben az osztályokban szintén csak olyan tisztviselők és alkalmazottak működhetnek, akik a magyar nyelvet mind szóban, mind írásban bírják.

IV. Záró rendelkezés

31. cikk

Románia kötelezi magát, hogy a fenti cikkek rendelkezéseinek teljes szövegét a jelen szerződés hatálybalépésétől számított egy esztendőn belül törvénybe iktatja. Egyben kötelezi magát arra, hogy az említett törvény végrehajtására [sic!] szükséges törvényeket és más jogszabályokat egy éven belül életbe lépteti, s mind a törvényeknek és más jogszabályoknak hatóságai útján való lelkiismeretes, késedelem nélküli végrehajtásáról minden rendelkezésre álló eszközzel gondoskodik akként, hogy a tartománygyűlés az életbe léptetéstől számított hat hónapon belül összeülhessen.

Románia kötelezi magát arra, hogy a jelen szerződéssel ellenkező törvényt vagy rendeletet nem alkot és azzal ellenkező hatósági intézkedést nem tesz és nem tűr.

32. cikk

Románia hozzájárul ahhoz, hogy a fenti cikkek rendelkezései az Egyesült Nemzetek Szervezetének garanciája alá helyeztessenek és a nemzeti kisebbségek védelme tárgyában ............ részéről .......... napján ..........ban kötött szerződés III. fejezete 1. címében foglalt rendelkezések a jelen szerződés végrehajtása tekintetében is alkalmaztassanak.

Románia eleve hozzájárul ahhoz is, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének bármely tagállama joghatállyal felhívhassa a Biztonsági illetve a Gazdasági és Szociális Tanács figyelmét a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek valamelyikének bárminemű megsértésének veszélyére és hogy ilyen esetekben az Egyesült Nemzetek Szervezetének illető szerve az üggyel feltétlenül foglalkozzék.

Románia hozzájárul ahhoz, hogy abban az esetben, ha a jelen szerződés cikkeire vonatkozó jogi vagy ténykérdésekről Románia és az Egyesült Nemzetek Szervezetének bármely tagállama között véleménykülönbség merülne fel, ez a véleménykülönbség jogi jellegű vitának tekintessék és akár Románia, akár az Egyesült Nemzetek Szervezetének illető tagállama által végérvényes eldöntés végett a Nemzetközi Bíróság elé legyen vihető.

A jelen szerződés rendelkezésein kívül a Székelyföldön is igénybe vehetők lesznek az általános nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés szabályai, amennyiben a jelen szerződés rendelkezései az ottani kisebbségek részére meszebbmenő védelmet nem biztosítanak.

34. cikk

A jelen szerződés rendelkezéseit a román törvényhozás és az önkormányzat tartománygyűlésének egyetértő állásfoglalása esetén is csak az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának az Alapokmányában a határozathozatalra megkívánt módon nyílvánított hozzájárulásával lehet megváltoztatni.

A tervezet eredeti példánya a Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyűjteményében található, a Belügyminisztérium Törvényelőkészítő Osztálya iratai között. Jelzete: XIX-B-1-c, 15. doboz, 85. tétel, 70.127/1946. Közlésünk szöveghűen adja közre a dokumentumot. Egyes esetekben, ha nyilvánvalóan rosszul adták meg az illető helység nevét, szögletes zárójelben, dőlt betűvel közöljük a helyes helységnevet. Egy esetben a szövegrész olvasata bizonytalan, ezt *-gal jelöljük.

_____________________________________________________________________________________

1. Paál Árpád: Emlékirat a semleges, független székely államról. (Székelyudvarhely, 1919. január 13.) A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Paál Árpád hagyatékában lévő eredeti kézirat, PÁH, Ms. 7651/153, f. 19 Egyébként emlékiratában azt írja Paál, hogy a román politikusok a székelyek "édesgetésén dolgoznak", ezért önkormányzatot ígérgetnek nekik. Mint majd később szó lesz róla, ugyanez történt 1945-46-ban is... Az udvarhelyi impériumváltásról lásd Bárdi Nándor: Impérimváltás Udvarhelyen 1918-1920. AETAS, 1993. 3. sz. 76-118.
2. A fontosabb tervezetek: Paál Árpád: Emlékirat a semleges, független székely államról, 1918. (PÁH, Ms. 7651/153); Kozmosz: A székelység tanügyi önkormányzatához. Magyar Kisebbség, 1927. 7. sz. 259-261., 8. sz. 293-295.; Tusa Gábor: A székely vallási, és tanügyi autonómia. Minerva Rt., Kolozsvár, 1930.; Paál Árpád: Törvény a székely közületek közművelődési önkormányzatáról, a Párizsban 1919. december 19-én kötött nemzetközi szerződés 11. cikke alapján. Kolozsvár, 1931. november 8. (korrektúra példány). A dokumentum egy fénymásolt példánya a SZTE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményében található 4470. sz. alatt.; Papp József: Az erdélyi székelyek vallási és tanügyi önkormányzata. Magyar Kisebbség, 1931. 8. sz. 283-289., 9. sz. 324-332., 10. sz. 364-369.; Balogh Arthur: A székely vallási és tanügyi önkormányzat. Erdélyi Múzeum, 1931. 10-12. sz. 341-354.; Mikó Imre: A székely közületi kulturális önkormányzat. Kolozsvár, 1934. (Az erdélyi kérdés megoldására a két világháború közt született tervezeteket, javaslatokat Bárdi Nándor gyűjtötte össze.)
3. Közli: Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában. Minerva Rt., Kolozsvár, 1944. 209. A gyulafehérvári határozatot egyébként a iaºi-i román kormány egyenes utasítására hozták, pillanatnyi taktikai megfontolásból! (A két világháború közti vitákról ugyancsak Nagy Lajos számol be.)
4. Közli: Nagy, i. m. 219.
5. Erdélyi [Balázs] Sándor: Az autonómia eszméje a magyar kisebbség körében a királyi Romániában. H. é. n., gépelt kézirat, 2. SZTE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteménye, Ms. 2405.
6. Amerikai béketervek a háború utáni Magyarországról. Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának titkos iratai 1942-1944. (Szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Romsics Ignác.) Typovent, Gödöllő, 1992., és Pax Britannica. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943. (Az iratokat közli, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Bán D. András.) Osiris, Bp., 1996.
7. Romsics, i. m. 27.
8. Romsics, i. m. 187., 189., 206., és Bán, i. m. 160-163.
9. Lásd: Transzilvanszkij voprosz. Vengero-rumünszkij territorialnüj szpor i SzSzSzR 1940-1946. Dokumenti. (Red.: T. V. Volokimina, T. M. Iszlamov.) Rosszija, Moszkva, 2000.
10. A feljegyzést - a külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztálya iratanyagában fellehető másolat alapján Fülöp Mihállyal közösen adtuk közre a Revízió, vagy autonómia? Iratok a magyar-román kapcsolatok történetéről (1945-1947) c. kötetünkben. (Teleki László Alapítvány, Budapest, 1998., 61-62.) Az, hogy a dokumentum szerzője Márton Áron, csak akkor vált bizonyossá, amikor a Miniszterelnökség III., Kisebbségi és Nemzetiségi Osztálya (a továbbiakban: Me KNO) iratanyaga is kutathatóvá vált, és ennek köszönhetően rábukkantam a jelentés eredeti példányára, amelynek tetején kézzel az alábbi feljegyzés olvasható: "Márton Áron püspök Pakots helytartón keresztül küldött javaslata, illetve jelentése." Lásd: Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyűjtemény (a továbbiakban: MOL) XIX-A-1-n, 1. doboz, "Z" 643, 1945. IX. 26.
11. Mai szemmel nézve talán érthetetlen ez az elkeseredés, azonban nem egyedülálló. A Bihar megyei Szalárd község lakosai, nagyjából a fenti jelentés megírásával egy időben a San Franciscóban ülésező nemzetközi konferenciától azt kérték, hogy Erdély ne tartozzon Romániához, inkább legyen "a Szovjetunió független tagja"! Lásd: Domány András könyvismertetőjét: "A Szovjetuniónak nem érdeke egy erős Magyarország". Titkos szovjet dokumentumok az erdélyi kérdésről. Mozgó Világ, 2000. 8. sz., 14.
12. MOL, a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztálya iratai (a továbbiakban: Küm BéO), XIX-J-1-a, 61. doboz, IV-136. csomó, 40.945/Be.-1945.
13. Fülöp-Vincze, i. m. 199.
14. MOL Küm BéO XIX-J-1-a, 61. doboz, IV-136. (Erdélyi Magyar Népi Szövetség-csomó), 1062/Bé.-1946. (Gyallay-Pap Domokos 1946. április 13-i jelentése.)
15. Tusa Gábor: A székely vallási és tanügyi autonómia. Minerva Rt., Kolozsvár. 1930. 16.
16. 1945 nyarán és őszén két figyelemre méltó dolgozat készült: Bodor György: Az önálló Erdély, és Rónai András: Erdély (Memorandum) című munkái. Mindkettő lelőhelye: Hadtörténeti Intézet Levéltára, a Hadügyminisztérium Béke-előkészítő Bizottsága iratai (a továbbiakban: HIL Hm BéB) A/XIV/14., 7. doboz, 362-366., és MOL Küm BéO XIX-J-1-a, 63. doboz, IV-149 csomó, 40.978/Bé.-1945
17. A magyar határtervezetekről bővebben lásd: Fülöp-Vincze i. m., valamint Vincze Gábor: Álmodozások kora. Tervek, javaslatok az "erdélyi kérdés" megoldására 1945-46-ban. Limes, 1997. 2. sz. 59-81.
18. A "Szerződés a nemzetiségekhez tartozók jogairól" című tervezetet Flachbart Ernő és Gajzágó Ferenc készítették el. Lelőhelye: MOL Me KNO XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2556/1946. A tervezet hátterét Fülöp Mihály vázolta fel: A kisebbségi kódex. Külpolitika 1989. 2. sz. 106.
19. A tárgyalási tervezetet közli: Fülöp-Vincze, i. m. 454-458.
20. Véleményünk szerint Teleki Géza tulajdonképpen a Márton Áron-csoport nevében szólalt fel, annak álláspontját képviselte. (A gyulafehérvári püspök és társai bízták meg azzal, hogy Gyöngyösi János külügyminiszter helyett ő képviselje "a nagyhatalmak illetékes képviselői előtt" az erdélyi magyarság érdekeit.)
21. MOL Me KNO XIX-A-1-n, 7. doboz, "Z" 2101-1946.
22. A korabeli lapokban nincs nyoma ennek, de valószínű, hogy Demeter arra az elaborátumra utalt, melyet föntebb már ismertettünk.
23. Albrecht Ferencnek két változatban maradt fenn a tervezete. A rövidebb változat "Az önálló Erdély. Az önálló erdélyi állam vázlatos elképzelései, mint az erdélyi kérdés egyik megoldási módja" címet viseli. Egy-egy példánya megtalálható a Me KNO és a Küm BéO iratanyagában. (XIX-A-1-n, 7. doboz, "Z" 2101-1946, és XIX-J-1-a, 63. doboz, IV-149, 1463/Bé. Ez utóbbit közölte: Fülöp-Vincze, i. m. 442-443.) Egy, az előzőnél bővebb változatra, amely "Erdély autonómiája" címet viseli, ismeretlen személy ráírta: "A megbeszélést képező tanulmány. Gyenge!" Lelőhelye: HIL Hm BeB, A/XIV/15, 7. doboz, 374-382., valamint A/I/26., 2. doboz, 363-370. (Ez utóbbi példányon ismeretlen kéztől származó javítások találhatóak.)
24. MOL, a Belügyminisztérium Törvényelőkészítő Osztálya iratai (a továbbiakban: Büm TeO), XIX-B-1-c 15. doboz, 85. tétel, Feljegyzés a béke-előkészítő osztályok számára, 1946. június 22. 70.127/1946.
25. Az ismertebb jogi, kisebbségi-nemzetiségi szakértők közül hadd említsük meg Demeter Bélát, Albrecht Ferencet, Balás Gábort, Bibó Istvánt, Bodor Györgyöt, Flachbart Ernőt, Gajzágó Lászlót, Hegedűs Nándort, Mester Miklóst, Mikó Tibort, Pásint Ödönt, Rónai Andrást, Takácsy Miklóst.
26. MOL Küm BéO, XIX-J-1-a, 63. doboz IV-148. tétel, 41.365/1945.I.M.VII.
27. Magyar vezényleti nyelvű alakulatok felállítását a román hadseregen belül az MNSz Észak-Erdélyi Végrehajtóbizottsága 1945. március 18-i felhívása is tartalmazza.
28. HIL Hm BeB, A/XIV/15, 7. doboz, 19-21.
29. MOL Büm TeO, XIX-B-1-c 15. doboz, 85. tétel, "Az autonóm Székelyföld területe".
30. MOL Büm TeO, XIX-B-1-c 15. doboz, 85. tétel, Mikó Tibor 1946. július 9-i feljegyzése.
31. MOL Büm TeO, XIX-B-1-c 15. doboz, 85. tétel, 1946/II. BM.
32. MOL Me KNO, XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2675/1946., 46.558-1946.I.M.VII.
33. MOL Me KNO, XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2675/1946. (A lap alján ismeretlen személy megjegyezte: "Sajnos az általános kisebbségvédelmi szerződés már eldönti a kérdést. Erdély egyéb részeiben is a magyar iskoláknál ez a szabály van felállítva. Nehéz volna a Székelyföldön mást kívánni…"
34. MOL Me KNO, XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2675/1946.
35. MOL Me KNO, XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2675/1946.
36. HIL Hm BeB, A/I/1-14, 1. doboz, 190.
37. MOL Me KNO, XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2695/1946.
38. MOL Me KNO XIX-A-1-n, 5. doboz, "Z" 2708.
39. MOL Me KNO XIX-A-1-n, 7. doboz, "Z" 2101-1946.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro