Székelyföld regionális önkormányzásának esélyei

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A székelyek körében máig elevenen él a legenda, ha veszély fenyegeti a székelységet, hajdani vezérük, Csaba királyfi, Attilának, a hunok királyának fia, visszatér a csillagok között, a Hadak Útján, és megvédi őket minden veszedelemtől. Ők alkotják az erdélyi magyarság legnagyobb, erőteljes regionális tudattal rendelkező közösségét. Hagyományai, kultúrája, közösségi tudata alkalmassá teszi a székelységet arra, hogy az erdélyi magyarság belső anyaországának, az autonóm Székelyföldnek a megteremtője és egyben az erdélyi magyar autonómiatörekvéseknek az úttörője legyen.

A rendszerváltás után a legnagyobb kihívás a romániai magyarság számára, hogy megteremtse a fennmaradását és boldogulását hosszú távon szavatoló kollektív jogok intézményes garanciáit. A fő akadály, hogy nincs, és nem is lehet egy, az egész közösségre érvényes, egységes jövőkép, mivel Erdélyben a magyarságot etnikai eloszlása három különböző élethelyzetbe tagolja.

Egy nagyobb, összefüggő tömbben, Románia közepén, az Erdély délkeleti sarkában levő Székelyföldön él a romániai magyarságnak több mint a negyven százaléka. A többség azonban vagy kisrégiós tömbökben él Erdély különböző tájain (Kalotaszeg, Érmellék stb.), illetve elszigetelt, de magyar többségű településeken, vagy szórványban, azaz a magyar többségű régióktól távol eső, román többségű településeken.

Nem sokkal a rendszerváltás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ennek a három, különböző élethelyzetnek a figyelembe vételével fogalmazta meg célként a háromszintű autonómia modelljét. Ennek megfelelően az egy tömbben élő magyarok számára a regionális autonómia, a magyar többségű, de a magyarlakta vidékeken kívül eső települések lakóinak a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiája, illetve a szórványban élők számára a személyi elvű autonómia jelentené a tényleges jogegyenlőség intézményes garanciáját. A háromszintű autonómia modellje egy olyan közösségi cél, amely akkor fogalmazódott meg, amikor a romániai magyarságnak egyetlen érdekvédelmi és közképviseleti szervezete volt, és amelyet ma is, politikai hovatartozástól függetlenül a romániai magyarok egységesen igényelnek.

A rendszerváltás kezdetétől volt tehát európai mércével is elfogadható válasz a kérdésre, milyen módon élhet az alapvető emberi joggal, az önrendelkezés jogával a magyar nemzet kisebbségi sorba szakadt erdélyi része.

Mi történt hát az elmúlt tizennyolc évben? Hogyan késhetett ilyen sokat az a cselekvő politizálás, amely 2003-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával az autonómia útjára terelte az erdélyi magyar közéletet?

Asbjörn Eidének, az ENSZ emberjogi szakértőjének a segítségével próbáljuk megadni a választ. Eide úgy látja, egy kisebbség az önrendelkezés jogával két módon élhet. A független és szuverén államokon belül az önrendelkezés jogát az állam demokratikus berendezkedése biztosítja az egész népesség számára, amelybe a kisebbségek is beletartoznak. „A demokrácia és az egyenlőség azt kívánja, hogy valamennyi csoport az adott államot közös otthonának tekintse.”

Ennek a megoldásnak elengedhetetlen velejárója a közösség tagjainak részvétele a közéletben, jelenlétük az államhatalom minden ágában, a kormányzati szerepvállalás pedig éppen elkötelezettséget jelent eme megoldás mellett. Az RMDSZ 1996-ban választotta ezt az utat, amikor először lépett kormánykoalícióra a többségi román pártokkal, de a hatalom részeseként tapasztalnia kellett, hogy kormányzati jelenléte elégtelen a közösségi jogok érvényesítéséhez. A romániai helyzetre ugyanis tökéletesen illik az Eide idézet folytatása:

A hiper-nacionalizmus esetében viszont az állam kizárólag a legnagyobb etnikai csoport vagy náció kultúrája, nyelve és szimbólumai elterjesztésére szerveződött. Ez a felfogás és gyakorlat ellentétben áll az ENSZ által megfogalmazott és elismert emberi jogok és demokrácia ideáljaival és célkitűzéseivel.

Ha ugyanis a domináns etnikai csoport az állam ilyenfajta etnikai átalakítására törekedne, a kisebbségi csoportoknak joguk lenne megtenni ugyanezt azon régiókban, ahol ők rendelkeznek meghatározó erővel. Ilyen esetekben ez lehetne a nagyobb államon belüli kulturális, vagy területi autonómia típusa, amennyiben a felek erről megállapodnak.

Nem célja ennek a dolgozatnak, hogy a romániai magyarságot sújtó diszkrimináció minden megnyilvánulását felleltározza, a bírósági nyelvhasználat jogfosztó és magyarellenes szabályozásától a diszkriminatív oktatási törvényig, vagy a magyarlakta vidékeket hátrányosan érintő fejlesztési politikáig. Tény, hogy Asbjörn Eidének a fenti, a többségi hiper-nacionalizmusra tett megállapítása tökéletesen illik Romániára, attól függetlenül, hogy van, vagy nincs magyar minisztere a román kormánynak.

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása közben igyekezett fenntartani azt a látszatot, hogy a háromszintű autonómia nem került ki a szövetség megvalósítandó céljai közül, sőt kormányzati jelenlétével épp ezt a törekvést ülteti apró lépésenként a gyakorlatba. A politikában járatlanok számára is szerteoszlatta ezt az illúziót 2003-ban Adrian Năstase, akkori román miniszterelnök, aki az RMDSZ szatmári kongresszusán elmondott beszédében világosan megjelölte a hatalom árát: le kell mondani az autonómiáról, amely soha nem fog Romániában megvalósulni. A küldöttek, az RMDSZ vezetői megtapsolták a román miniszterelnököt, ellenvetés nem hangzott el.

Az erdélyi magyar közéletnek ilyen módon mindenki számára láthatóvá vált fonáksága mintegy ellenhatásként hívta létre 2003. április 23-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét, amely az RMDSZ programjában is szereplő autonómia-formák megvalósítását tűzte ki célul.

A Tőkés László püspök és Fejes Anzelm premontrei főapát elnökletével megalakult testületnek 31 tagja volt, köztük parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, RMDSZ-es tisztségviselők, vállalkozók, civil társadalmi szervezetek vezetői. Az alakuló ülésen az EMNT KT elfogadta saját működési rendjét, valamint megválasztotta öttagú ügyvivő testületét.

2003. július 7-én Gyergyócsomafalván megalakult az EMNT KT székelyföldi tagjainak részvételével, önálló testületként, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, azzal a céllal, hogy Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, illetve megvalósítására létrehozza a Székely Nemzeti Tanácsot. A kezdeményező testület tagjai nyilatkozatban üdvözölték az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003-as számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát.

A Székely Nemzeti Tanácsot 2003. október 26-án alakították meg. Létrehozói azoknak a települési székely tanácsoknak a küldöttei, amelyeket a közvetlen demokrácia elvei alapján meghirdetett állampolgári közgyűléseken Székelyföld lakóinak szabad akarata hozott létre. Alakulásakor meghirdetett célja, hogy a Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket.

Ekkor és ilyen módon válik láthatóvá az erdélyi magyar közvélemény számára az önrendelkezés jogának másik érvényesítési útja, amely végül is a romániai magyarság számára az egyedül járható út. A Székely Nemzeti Tanács törvénytervezete – Székelyföld autonómia statútuma – részletesen leírja Székelyföld regionális önkormányzásának intézményeit, mintának tekintve a területi autonómia európai modelljeit, és felelevenítve a székely önkormányzás több évszázadot is felölelő hagyományát.

A 2003. december 13-án létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is elfogadott két törvénytervezetet: A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútumát, valamint A sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának statútumát. A három törvénytervezet azt a koncepciót ültetné át a gyakorlatba, amely az RMDSZ programjában is jelen levő, de feledésre kárhoztatott háromszintű autonómia révén teremtené meg a romániai magyarság számára az önrendelkezés jogának intézményes garanciáit.

A továbbiakban a román politikai elit részéről legnagyobb ellenérzést kiváltó, azaz a székelyföldi autonómiatörekvésre fogjuk korlátozni mondanivalónkat.

Egy gondolat erejéig vissza kell térnünk Asbjörn Eide idézett tanulmányához, amely az önrendelkezési jog érvényesítésének ezt a második útját is leírja. Az ENSZ emberjogi szakértője lehetőséget lát olyan önkormányzatiságra, amely a területi felosztást a konszenzusos demokrácia útján valósítja meg, és amely a plurális hatalommegosztáson alapszik. Ennek során a központi kormányzat a hatalom egy részének átruházásával kibővíti a „helyi politikai és adminisztratív funkciók körét”. Végül azt is kimondja, hogy: „az önkormányzatiság biztosítása megegyezik az ENSZ Alapokmány elveivel és az emberi jogok nemzetközi rendszerének követelményével”. 1

Sokakban felmerülhet a kérdés, van-e realitása ennek, a dolgozat címében is megjelölt célnak? Elérhető közelségben van-e Székelyföld regionális önkormányzása?

Mielőtt a választ megadnánk, foglaljuk össze tömören, mi történt ezen a téren az elmúlt öt esztendőben:

Romániában sikerült a közfigyelem központi kérdésévé tenni a székely autonómia törekvést. Maga az érintett közösség a Székely Nemzeti Tanács által szervezett népszavazáson kinyilvánította akaratát, és igényelte az államon belüli önrendelkezést Székelyföld számára. Az önkormányzati választások az autonómia jegyében zajlottak, és a választások után jelentékenyen nőtt az autonómiának elkötelezett önkormányzati tisztségviselők száma.

A kezdeti viharos román reakciók után megjelentek az első mértéktartó, józan vélemények. A népszavazáson, habár kis számban, de románok is szavaztak az autonómiára.

A közvélemény nyomásának engedve az RMDSZ is retorikát váltott, és nyíltan kiáll Székelyföld autonómiája mellett.

Bejegyezték az autonómiának egyértelműen elkötelezett Magyar Polgári Pártot, amely az önkormányzati választásokon 500 mandátumot szerzett. Ezek többsége természetesen a Székelyföldön található. Az erdélyi magyar közélet térképén önálló térségként kezdett kirajzolódni a Székelyföld. Megindult az önszerveződés folyamata. Előbb az RMDSZ égisze alatt szerveződött Székelyföldért Egyesület néven a székelyföldi önkormányzatok szervezete, legutóbb pedig öt város, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely polgármesterei kezdeményezték a Székely Városok Szövetségének létrehozását.

Románia közigazgatási reform előtt áll. Az 1968-as Ceauşescu által létrehozott megyerendszerrel a román politikai elit is elégedetlen. Nem működnek azok a fejlesztési régiók, amelyeket az uniós elvárások kényszerének engedve, de a lakosság akaratát és a hagyományos régiókat mellőzve hoztak létre, ezért új regionális felosztás várható 2009-ben. Magyarországon is arról szólnak az utóbbi évek közéleti történései, hogy markáns eltolódás történt az autonómia törekvések támogatása felé. Ezt jelezték Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének bukaresti látogatásán tett, nagy visszhangot keltő kijelentései, de erről szól a KMKF 2007. őszi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalás is.2 A magyar-román alapszerződés értelmében a romániai magyarok és a magyarországi románok jogainak védelme a két ország közti együttműködés tárgyát képezi. Ennek megfelelően a jogok intézményes garanciáinak – tehát az autonómiának is – a megteremtése a magyar állam felelőssége is.

A FIDESZ Magyar Polgári Párt vagy a KDNP vezetőinek autonómiát támogató nyilatkozatai után az SZDSZ új elnökének erdélyi látogatása során tett kijelentései is egy egységes magyar álláspont kialakulását jelzik. Európában a régiók megnövekedett szerepe, valamint az Európa Tanácsnak a regionalizációra vonatkozó, 1811/2003 számú ajánlása egy székelyföldi autonómiának kedvező nemzetközi helyzetet jelez.

A székely autonómiatörekvés a sikeres népszavazással egy új szakaszba lépett. A közakaratot már nem felmutatni kell, hanem annak érvényt kell szerezni, minden eszközzel, amelyet a politika kínál. Elsősorban magát a közösséget kell szervezni és mozgósítani, hogy ott, ahol erre törvényes lehetőség kínálkozik, máris maga döntsön a maga dolgaiban. Majd az önkormányzatokat kell tudatos, az autonómiának elkötelezett intézményrendszerré szervezni. Párbeszédet kell folytatni a székelyföldi román közösség képviselőivel, láthatóvá kell tenni számukra is a decentralizáció, a gazdag és szabad Székelyföld előnyeit, a közösségi akaratot meg kell jeleníteni a román törvényhozásban, párbeszédre kell ösztönözni az államhatalom képviselőit. Az anyaországi politikai elitet fel kell sorakoztatni az autonómia törekvések mellé, és végül meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek révén az európai nagypolitika fő áramai a székely autonómiatörekvést előre vivő sodrásként hasznosíthatók.

A székelység számára a következő évek kihívása, hogy ebben a bonyolult, többváltozós konstellációjában a világpolitika csillagjárásának megtalálja azt a pályát, amely számára is kijelöl egy biztos helyet az egyesült Európa sokasodó csillagai között. Így térhet vissza a székelyek Csaba királyfit váró reménykedése a legendák égi magasából a hétköznapok jogokkal és a jogok intézményes garanciáival védett valóságába. Vagy prózai megfogalmazásban: a székely népet megvédeni, további fogyásának elejét venni csakis a regionális demokráciára épülő önkormányzás intézményeivel lehet.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Társadalom és Poltika - 2008 év 1-2 szám (október)


---

1. Asbjörn Eide: Az állam területi integritása, kisebbségvédelem és az autonómia, Comitatus 1998/1

2. „Tekintettel arra, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a magyarság nagy részének Európai Uniós csatlakozása jelentős részben nem oldotta fel a magyarsággal szemben a Kárpát-medence egyes térségeiben érvényesülő diszkriminációt, a KMKF az új helyzetben is időszerűnek tartja a magyarság személyi elvű és területi autonómiájának kérdését. A KMKF úgy ítéli meg, hogy a határon túli magyar közösségek ilyen irányú törekvéseinek minden téren súlyt adhat és érdemi segítséget nyújthat, ha az Országgyűlés frakciói, valamint a magyar kormány következetesen kiállnak ezen törekvések mellett, és nemzetközi szinten támogatják azok érvényesítését.”

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro