A 22-es csapdájában

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Farkas Réka

A prefektúra közigazgatási bíróságon megtámadta a kézdivásárhelyi tanács autonómia-népszavazás szervezéséről szóló határozatát — jelentette be György Ervin prefektus. Bár korábban Rácz Károly polgármester azt nyilatkozta, visszavonják és kijavítják a kifogásolt határozatot, utóbb az MPP úgy döntött, nem teszi meg ezt a lépést. A prefektúra ezért volt kénytelen lépni — érvelt György Ervin, aki szerint nemcsak a kézdivásárhelyi, de az összes eddig elfogadott és hozzájuk eljuttatott határozatról kiderült, jogi szempontból nem állják meg a helyüket, akik megfogalmazták, nincsenek tisztában a referendumtörvény előírásaival.

A kormánybiztos szerint az autonómia-népszavazás a 22-es csapdájába került: a jelenlegi törvények szerint nem lehet referendumot szervezni erről a kérdésről, ám népszavazás nélkül nem elérhető az autonómia. A helyi tanácsok pusztán elvi döntést fogadhatnának el, amelyben kezdeményezik a népszavazást, ám ezt minden érintett önkormányzatnak meg kellene tennie, a szomszédos megyékben is. Ezt követően a kormány dönthet arról, kiírja-e, s ha igen, mikor a megyehatárok módosításáról szóló népszavazást — hangsúlyozta. Érvelése szerint csak a referendumtörvény módosítása esetén lenne járható az SZNT által elképzelt út. Úgy véli, elsősorban a decentralizációra kellene törekedniük a helyi és megyei tanácsoknak, azt elérve az autonómiához is közelebb kerülhetne Székelyföld.

2008. november 11. – Háromszék

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro