Gondolatok a Markó - Tőkés tévévita kapcsán

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Árus Zsolt

Nagy hírverés, s még nagyobb várakozás előzte meg a szeptember tizenkettedikei Markó-Tőkés "vitát" a Duna televízióban. Mindez nem meglepő, ha figyelembe vesszük az előzményeket, nevezetesen azt, hogy heteken keresztül zajlottak az egyeztetések a két elnök munkatársai között, de végül megállapodás nem lett, s ennek megfelelően az elnökök sem találkoztak személyesen az egyeztetési folyamat végén, holott annak tárgya (a négyévente megrendezett általános választás) igencsak nagy érdeklődésre tart számot.

Közismert az is, hogy a romániai magyarságban létezik egy atavisztikusnak is nevezhető félelem a parlamenti képviselet elvesztésétől, s ebből egyenesen következik, hogy egyfajta össznépi elvárás az, hogy a magyar politikusok kössenek valamiféle kompromisszumos megállapodást, s egységesen vegyenek részt a megmérettetésen. Ezen túlmenő részletek (látszólag) nem is érdeklik az igény megfogalmazóit, holott nyugodtan elmondható, hogy az összefogás puszta tényénél sokkal de sokkal fontosabb az összefogás tartalma.

A műsorban is elég sok szó elhangzott az összefogásról, épp csak ezt a lényeget nem mondta ki egyik politikus sem. Markó a tőle megszokott, jól bevált demagóg paneleket vette ismét elő, miszerint ez itt egy sajátos helyzet, ahol nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy demokratikus módon rendezkedjünk be, egyfajta pluralizmusnak csak az RMDSZ-en belül van helye, mert csak együtt van esélyünk arra, hogy céljainkat elérjük. (Távol áll tőlem, hogy tippeket adjak neki, de felmerül a kérdés, hogy mikor érjük meg azt, hogy "az RMDSZ-en kívüli csoportosulások" fejére olvassa, hogy az elmúlt 19 évben azért nem sikerül eredményeket felmutatni, mert azok egyáltalán léteznek, mert nem vagyunk teljesen egységesek.) Ezzel szemben Tőkés László azt ismételgette folyton, hogy szükség van az egységre, de nem a kizárólagosra, hanem plurálisra. Amennyiben ezt ki is fejtette volna, talán igazat is lehetne neki adni, de így, ebben a formában garantáltan nem tudott mit kezdeni vele a nézők döntő többsége.

Azt leszögezhetjük, hogy teljes joggal mondja Markó, hogy "külön, megosztottan nagyon komoly kételyeim vannak, hogy sikerülhet”, hisz például azok, akik nem csak a programjukba írják, hanem komolyan is gondolják, hogy Székelyföld esetében a területi autonómia az elfogadható megoldás, rendszeresen szembesülnek azzal, hogy külföldi politikusok furcsán néznek rájuk, amikor a romániai jogsértések konkrét példáit ismertetik. Ezek a politikusok mindahányszor elmondják, hogy a gondokat odahaza lehet orvosolni, hisz ott vannak a kormányban a magyarság képviselői is. (Ez persze még a jobbik eset, mert nem egyszer találkoznak kétkedő tekintetekkel is, mert például egy katalán politikus számára hihetetlen az, hogy ilyen mértékű jogsértések esetén a kormányon levő magyar párt képviselői hallgassanak.) Ha kimondatlanul is, de mindig ott van az, hogy a magyarság képviselői egyszer odahaza állapodjanak meg abban, hogy miképpen értékelik a romániai helyzetet, s mit várnak el a nemzetközi közösségtől, s csak aztán induljanak útra, hogy elvárásaikat el is mondják, azokról nemzetközi szervezetek képviselőivel tárgyaljanak.

Ezzel el is jutottunk a kérdés lényegéhez: kell az összefogás, de mi mellett? Mit és hogyan akar elérni a romániai magyarság? Elsődlegesen ezekre a kérdésekre kell megadni a választ, s csak az után érdemes arról beszélni, hogy fogjunk össze, közösen cselekedjünk a közös célokért. Másképp az összefogás tartalom nélküli, esetleg a szavazat-maximizálás lehet az eredménye, ami által több magyar képviselő jut be a parlamentbe, s ennek a képviselőcsoportnak nagyobb lesz a ereje, de előre nem lehet tudni, hogy ezt az erőt mire fogja felhasználni, a saját csoport-érdekeit, avagy a közösség érdekeit fogja szem előtt tartani. Ráadásul még hibáztatni sem lehet az így parlamentbe jutó képviselőket, mert joggal mondják, hogy ha a magyar közösség nem fogalmazta meg a közös célokat, s nem állapodott meg arról, hogy ezen célok érdekében milyen eszközöket akar alkalmazni, akkor mit és hogyan akar bárki számon kérni rajtuk. Innen kezdve nyugodtan nevezhető perverznek is a Markó Béla fennebb idézett mondása, hisz leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy két lehetőség van, de mindkettő esetében nagyon sötétek a hazai magyarság perspektívái:
- egyik lehetőség az, hogy a Polgári Párt vállalja az RMDSZ-féle kis lépések politikáját, mert akkor lesz egység, de ez azzal is jár, hogy az eddigi csődös úton fogunk haladni tovább;
- a másik az, hogy a Polgári Párt ezt nem teszi, de arra ugye a leghalványabb jel sem utal, hogy RMDSZ elfogadná a polgáriak által követendőnek tartó utat, akkor meg nem lesz összefogás, s érvénybe lép a markói tétel, miszerint ily módon megosztva nem tudunk sikeresek lenni.

Azt hiszem nem kell logikából doktorálni, hogy belássuk: a romániai magyarság esélyei akkor fognak javulni, ha meggyőző többségbe tudnak kerülni a bátrabb, kezdeményező politizálás hívei az önkormányzatokban is, meg a parlamentben is. Mindaddig, míg a kis lépésekre esküvők vannak többségben, értelemszerűen nekik vannak erősebb eszközeik idehaza és nagyobb hitelük külföldön. Márpedig akkor számítani kell arra, hogy továbbra is sikeres lesz a román kirakat-politika, az apró látszat-engedményekkel fűszerezett kőkemény nemzeti elnyomás gyakorlata.

A "vita" visszatérő motívuma volt a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjának a kérdése. Furcsa mód ilyen téren teljes egyetértés volt a felek között azt illetően, hogy hasznos és szükséges dolog az, hogy a kormányon levő RMDSZ segítse az akkreditáció ügyét. Holott a dolog távolról sem olyan egyértelmű, s egy másik igencsak sarkalatos kérdést vet fel, amit röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy beépülni a rendszerbe, vagy megváltoztatni azt?

Egy jogállamban ugyanis nem kétséges, hogy ha egy egyetem teljesíti az akkreditáció szervezési, anyagi meg emberi feltételeit, akkor az akkreditáció a törvény által előírt módon és ütemben, minden beavatkozás nélkül megtörténik. Nem kell ahhoz kormányon lenni, meg bár a parlamentben sem kell képviselőnk legyen, aki jön-megy, intézkedik, interpellál, stb, stb. Az a tény, hogy az egyetem akkreditálása ilyen összefüggésben és ilyen súllyal szóba került ebben a műsorban világosan mutatja, hogy mennyire távol áll Románia attól, hogy jogállamnak lehessen nevezni. Furcsamód ennek ellenére nem ezen háborogtak a "vitapartnerek", hanem azt osztották, hogy jó-e egy kisebbség pártjának kormányon lenni, s éppen ezen ügy miatt nem volt igazán meggyőző és pertinens Tőkés László azon érvelése, miszerint ez nem jó, nem kívánatos, kárára van az adott kisebbségnek. Markó újra és újra el tudta mondani, hogy ha nincsenek ott, akkor nem tudnak ilyen meg hasonló esetekben közbelépni, "intézni", s eme közbelépést "vitapartnere" sem ítélte el, csak azon háborgott, hogy nem elég gyors és hatásos. Holott már csak hivatásából kifolyólag is eszébe kellene jusson ilyenkor Tőkés Lászlónak ama bibliai tál lencse, de úgy látszik nem jut...

Akár filozófiai kérdésként is felvethetjük azt, hogy van-e lehetősége egy rendszert megváltoztatni annak, aki ama rendszer része. Bizonyára hosszas (akár élvezetes, tartalmas) vitákat is lehetne folytatni erről, de itt és most azt hiszem e nélkül is elfogadható az az állítás, hogy ezt a korrupt, balkáni román politikai rendszert belülről megváltoztatni képtelenség. Soha nem kerül kormányra annyi jó szándékú, becsületes ember, hogy eséllyel láthasson hozzá bár a változások megtervezéséhez. Akkor pedig ilyen szempontból (is) meg kell vizsgálni a kormányra lépést. De ezen túlmenően romániai magyarként ott van még az is, hogy aktív külpolitikát folytatunk-e, avagy lemondunk erről, azzal a felkiáltással, hogy nem bírálhatjuk külföldön azt a kormányt, aminek mi is tagjai vagyunk (lásd Markó oly keveset emlegetett 1999 január nyolcadikai SZKT-felszólalását).

A válasz ugye józan ésszel gondolkozva egyszerű: ha belátjuk, hogy a rendszert belülről nem lehet megváltoztatni, akkor nem azt tesszük, hogy eldobáljuk az esetleg hatékony fegyvereinket (önálló és következetes külpolitika), s (esetleg befogott orral) beállunk a táncba, hanem pont fordítva, következetesen távol tartjuk magunkat a lehetőségeinket szűkítő kormányzástól, s erőinket a külpolitikára koncentráljuk. Ezáltal persze azt is vállalni kell, hogy rövid távon hátrányban lesz a miniszterséget nem vállaló politikus városa, mert nem tudja "elintézni", hogy az támogatást kapjon utakra (de iskolákra, kórházakra se). De ezek mind érvek és példák, segítik abban, hogy tele torokkal kürtölje világgá, hogy lám, ez is meg az is világosan és egyértelműen példázza, hogy Románia nem jogállam, itt elnyomják a magyarokat. Félreértés ne essen, nincsenek illúzióim a nemzetközi fórumok és szervezetek hatékonyságát és probléma-megoldó képességét illetően, de attól még tény az, hogy számukra nem létező gondok orvoslásához soha nem fognak hozzálátni, ellenben a létezőkkel kénytelen-kelletlen foglalkoznak. Paradoxnak tűnhet, de nem kizárt, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem már rég akkreditálva lenne, ha nem az "elintézésén" fáradoznának, hanem törvényes úton követelnék azt, hisz ha az intézmény teljesíti a törvényes feltételeket, akkor az akkreditálást nem lehet önkényesen megtagadni. Legalább ki kell próbálni ezt az utat is, látva, hogy telnek az évek, s a másikon nem jutunk semmire, csak az állandó ígérgetésekkel meg halogatással maradunk. Ugyanezen megfontolás vezette a Székely Nemzeti Tanácsot is, amikor eldöntötte, hogy Székelyföld autonómia-statútumát törvénytervezet-formájában beterjeszti a parlamentbe, hadd szembesüljön mindenki azzal, hogy mi az igazság a példaértékű romániai kisebbségpolitikából. Az első kísérlet azért is sikertelen volt, mert a Törvényhozási Tanács talált egy megalapozott kifogást, ugyanis a tervezet közigazgatási határok megváltoztatásáról is szól, azt pedig meg kellett volna előzze egy olyan helyi népszavazás, amin az érintett közösségek kellett volna véleményt nyilvánítsanak a témában. Az SZNT a statútum újbóli beterjesztésére készül, ezért felhívást tett közzé, hogy a székelyföldi önkormányzatok írják ki a törvény megkövetelte helyi népszavazást.

Tekintettel a tavaly őszi precedensre, szinte magától adódott az ötlet, hogy ennek időpontját a parlamenti választások napjára rögzítsék. Ezért lehetett ez is témája ennek a műsornak, olyan téma, ami bizonyára a legnagyobb meglepetést hozta a nézőknek. Markó már régebb véleményt mondott a kezdeményezésről, álláspontja tehát nem volt meglepő, ami nem jelenti azt, hogy nem ér meg egy rövid elemzést. Az nehezen feltételezhető, hogy egy ilyen tapasztalt politikus ne ismerje pontosan a kezdeményezést, annak minden részletét és vonatkozását, akkor pedig igencsak nehéz jóhiszemű magyarázatot találni az álláspontjára. Köztudott, hogy a választási kampányokban az RMDSZ előszeretettel beszél autonómiáról, elég csak a négy évvel ezelőtti "Együtt az autonómiáért" jelmondatra gondolni. Most is választás közeledik, tehát azt gondolhatta volna bárki, hogy lecsapnak a kezdeményezésre, akár megpróbálják kisajátítani is, hadd mutassák, hogy mennyire autonomisták. Az is ismert, hogy Székelyföldön nagy a támogatottsága az autonómia gondolatának, bizonyítja ezt az SZNT által szervezett népszavazás kétségtelen sikere, tehát arra lehet számítani, hogy a választás napjára kiírt népszavazás mozgósító hatású lesz, márpedig ha Székelyföldön a részvétel magasabb lesz, mint az országos átlag, akkor az plusz mandátumokat jelenthet az RMDSZ-nek. Összefoglalva: a népszavazás törvényes, sőt, a Törvényhozási Tanács álláspontja szerint kötelező kiírni, a várható hatása pedig az, hogy növeli az RMDSZ választási esélyeit, ennek ellenére a párt elnöke azt mondja ki a Duna tévében is, hogy a szavazás törvénytelen, de amúgy sem jó ötlet a választások napján szervezni. Az kétségtelen, hogy a román hatalomnak nem jönne jól, ha székelyföld-szerte népszavazást is szerveznének november végén, már csak azért is, mert számukra csak a téma elhallgatása, szőnyeg alá seprése a jó. Ez érthető és világos. Ami ellenben érthetetlennek tűnik: mi viszi rá Markó Bélát, hogy ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állna (hisz pártja hasznot húzhatnak belőle), nemes egyszerűséggel valótlanságot állít róla, s szembefordul vele? Amitől pedig az egész szinte-szinte szürreális lesz az az, hogy ebben látszólag társra talált Tőkés Lászlóban, aki minden bizonnyal nem ismeri részleteiben a kezdeményezést, s ennek köszönhetően, de negatív véleményt mondott róla. A részletek végül is lényegtelenek, az utókor számára az fog megmaradni, ami a nézők jelentős részének a fejében is: Markó Béla és Tőkés László egyetért abban, hogy elhibázott dolog a Székely Nemzeti Tanács népszavazási kezdeményezése. Ez pedig több mint sajnálatos!

Mindent egybevetve azért tettem ezen írásban folyamatosan idézőjelbe a vita szót, mert főleg a kevésbé figyelmes nézőben az az érzés alakulhatott ki a műsort nézve, hogy nincs is olyan nagy vita, ellentét a két vezető között, lám, a nagy, fontos kérdésekben egyetértenek. Ezért határozott érzésem, hogy a műsor legnagyobb nyertese Markó Béla, annak ellenére, hogy Tőkés László azért hívta ki őt nyílt vitára, hogy a közvélemény színe előtt bizonyítsa rá, hogy miatta nem született választási megállapodás. Ezzel szemben Markónak valóságos mennyei manna volt ez a műsor, ahol ismét a nyitottság, kompromisszumkészség bajnoka pózában tudott tetszelegni. Mennyei manna azért, mert minekutána lezajlottak a tisztára formális, a megállapodást az RMDSZ szándéka szerint egyáltalán nem célzó tárgyalások egyszer a Magyar Polgári Párttal, majd azt követően az EMNT-vel, Markónak azt kellett tapasztalnia, hogy a közvélemény idén még a tavalyinál is kevésbé vevő arra a meséjükre, hogy ők meg akartak állapodni, de az ellenzék nem. Innen is onnan is olyan visszajelzés érkezett, ami arra utalt, hogy az emberek átlátnak a szitán, s világos sokuk számára, hogy a megállapodás igazi akadálya pontosan Markó és csapata. Kellett némi bátorság a kihívás elfogadásához, de az eredmény Markót igazolta: mert és nyert.

Ehhez persze szükség volt egy olyan Tőkés Lászlóra, akit mintha kicseréltek volna. Hiányzott a megszokott harciassága, sőt, még a magas labdákat se mind húzta le, kritikus pillanatokban pedig (lásd a népszavazás kérdését) érthetetlen módon Markóval teljes összhangban fordult szembe a saját népe érdekével. Nem értem, miképpen hagyhatta, hogy Markó semmitmondó, semmire nem kötelező ígéreteket tegyen, illetve miért nem mondta ki világosan és egyértelműen, hogy legyen már elég a mellébeszélésből. Nem arra van itt szükség, hogy véget nem érő, semmilyen eredményre nem vezető tárgyalásokat folytassanak a jövőben is. Itt a szavakból már rég elég volt, tettekre van szükség. Ne mondja Markó, hogy kész rendszeresen találkozni vele, ne értekezzen arról, hogy ennek vagy annak megvizsgálják a lehetőségét, mert ez már senkit nem érdekel. A nyitottságát, a kompromisszum-készségét bizonyítsa tettekkel! Ne indítson a választáson olyan rég lejáratott politikai dinoszauruszokat, mint például Verestóy Attila. Írja alá azt a hat pontos megállapodást, amit az RMDSZ kezdeményezet, s amit a Polgári Párt a maga részéről elfogadott, majd adja át minden megyében a bejutó helyek annyi százalékát, amennyit a tavaszi választáson a Polgári Párt ott elért. Hívja vissza a Communitas, az Iskola, az Eurotrans (stb, stb.) alapítványok kuratóriumából az összes RMDSZ-es politikust, s bízza a pénzek kezelését a civil szférára. Ilyen, s ehhez hasonló cselekedetek hiányában Markó Béla nem a népét szolgáló, kompromisszumkész magyar politikus, hanem a román érdekeket lelkiismeretfurdalás nélkül kiszolgáló, ha csak szimbolikusan is, de véres kezű komprádor.

Erdély Ma - 2008. September 17.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro