Oroszlán-e a macska?

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Avagy: megvédi-e a szerzett jogokat az RMDSZ?

Izsák Balázs

Markó Béla kedveli az állatokat. Ez önmagában nem baj, mondhatnánk, sőt kedvelt gyerekversek szerzőjéhez illő, rokonszenves vonás. Az sem baj, ha a műfaji határokat átlépve, játékos hangú állatmetaforái átcsúsznak politikai beszámolóiba is, hiszen ő elsősorban költő, akit a rendszerváltás terelt a közélet kényszerpályájára. Így kell szemlélni a Madártávlat és békaperspektíva, Sült galamb vagy balkáni gerle, illetve az Oroszlán is egy macska címekkel ismertté vált politikai beszámolók változatosságában is lenyűgöző állatvilágát.

A baj ott kezdődik, amikor az RMDSZ szövetségi elnöke elhagyja a számára otthonos területet, idegen pályára téved, és a kisebbségvédelem jogi eszközeiről kezd vitázni, és valótlan kijelentéseket tesz. A valótlan állításokba ágyazott költői eszközök pedig igazzá a hamisat nem teszik, annyit érnek – hogy magam is valami állatos, szintén közhelyszámba menő szólással éljek – mint holt lovon a patkó.

A macskás-oroszlános beszédében ezt olvashatjuk:

„Persze a kisebbségi törvény vitája arra is jó volt, hogy egyik-másik bírálónk gyatra szakmai színvonalával és gyarló szellemi képességeivel is megismerkedhessünk. Olvasom például egy megfáradt jogászunktól, hogy a nemzetiségi statútum jobb.... A két törvényt körülbelül úgy lehet összehasonlítani, mint ama közkeletű gyermekmondókában a két ragadozót: „Az oroszlán is egy macska,/ csak egy kicsit nagyobbacska"!”

Az utalás Kincses Előd írására (Szabadság, 2005. április 15.), már ezen ponton valótlanságot tartalmaz, ugyanis a jeles marosvásárhelyi jogász soha, sehol nem írta le azt, hogy a „nemzetiségi statútum jobb.” Tőle ilyet Markó Béla nem olvasott. Az viszont igaz, hogy Kincses Előd szerint a statútumnak számos olyan hatékony kisebbségvédő rendelkezése van, amely az RMDSZ-vezetés mostani törvénytervezetéből hiányzik!

A két állítás között óriási a különbség. Akarom mondani, még annyi köze sincs egyiknek a másikhoz, mint macskának az oroszlánhoz.

Az első, amit az RMDSZ szövetségi elnöke olvasni vélt, valóban vitatható, amely, ha elhangzik, akkor a továbbiakban indokolt lett volna előadni, hogy a statútumban nincs még utalás sem az autonómiára. Ezzel szemben cáfolhatatlan a második állítás, tehát amit valóban leírt Kincses Előd, aki példákat is idéz a statútumból. „...azok a hatóságok, "amelyek körzetében a lakosság 30%-a nem román ajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek az illető körzet 30%-át kitevő lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott bármilyen beadványt elfogadni, anélkül hogy ezekről román nyelvű fordítást követelhetnének.”

Ma Romániában nincsen olyan hatóság, amely magyar nyelven elfogadna bármilyen beadványt! Magyar nyelvű okiratokhoz pedig kötelező a román fordítást csatolni, függetlenül a helyi lakosság nemzetiségi összetételétől. Ezen a helyzeten, az RMDSZ tervezete sajnos nem kíván változtatni! Levonhatjuk a következtetést: Kincses állításának Markó-féle olvasata finoman szólva is csúsztatás. Hiszen a gyakorlott, vérbeli ügyvéd, akinek már gondolkodási reflexe a jog logikája, ha álmából riasztják sem állít olyat, amit a költő – amúgy kiváló gyerekversek szerzője – ébren neki tulajdonít.

Kincses Előd bírálata arra az elvre épül, hogy a szerzett jogokat visszavonni nem szabad! Egy kisebbségi érdekvédelem ennek az elvnek a következetes érvényesítéséről nem mondhat le! Minden korábban elismert jogot meg kell védeni, és ezen túlmenően bővíteni kell azokat. Hibás az az érvelés, amely kiindulva abból, hogy a szerzett jogot szavatoló törvényt nem alkalmazták, eljut addig, hogy az elismert jog ettől meg is szűnt. Ha a kisebbségellenes hatalom érvel így, nincs miért meglepődni. De fel kell háborodni azon, ha azok élnek ezzel az érveléssel, akik a kisebbség közképviseletét felvállalták!

Nem felel meg a valóságnak Markó Béla azon megállapítása sem, hogy volt nemzetiségi statútum, de ezt későbbi alkotmányok, már a korai kommunista rezsimben alkalmazhatatlanná tették.

Valójában az 1948-as alkotmány szavatolta a nemzetiségi statútumban előírt jogokat, kimondva, hogy: „Azokban a körzetekben, ahol a romántól különböző nemzetiségű lakosság is él, a közigazgatás és a bíróság használni fogja szóban és írásban (kiemelés tőlem, IB) az illető nemzetiség nyelvét is, és köztisztviselőket neveznek ki az illető nemzetiség soraiból, vagy olyan, más nemzetiségűeket, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét.”

Ez bizony alkotmányos megerősítése a statútumban szavatolt jognak, sőt a tisztviselők kinevezésére vonatkozó előírás ezen túlmenően már az állam tevőleges kötelezettségét tartalmazta a kisebbségi nyelvhasználat feltételeinek megteremtésére.

Az eddigiek összegzéseként, vagy végső tisztázásként három kérdésre kell felelnünk:

1. Érvényben van-e az 1945 évi 86-os számú törvény, az úgynevezett Nemzetiségi Statútum?
Igen, a nemzetiségi statútum érvényes ma is. Így vélekedik erről Tamás Sándor, országgyűlési képviselő is, a román parlament jogi bizottságának tagja 2000-ben a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában, de hasonló az álláspontja Hajdú Gábor volt egészségügyi miniszternek és másoknak.

2. Alkalmazták-e valaha?
Markó Béla állításával szemben az igazság az, hogy alkalmazták. Ennek is köszönhette a kinevezését Marosvásárhelyen a tartományi törvényszék elnöki tisztségére Dr. Kincses Elemér, őt követően Szabó Károly, majd Tőkés József, akik természetesen személyi garanciát is jelentettek a magyar nyelv használatára. Arra, hogy most, ebben a kérdésben mi a helyzet, nem fogok kitérni, az olvasó megtalálja az erre vonatkozó tájékoztatást a Krónika június 17-19.-i számában megjelent korábbi írásomban.

Vissza kell utasítani azt a hamis érvet, hogy egy 1989 előtt biztosított jog ma azért nem lenne érvényes, mert azt egy „kommunista rezsim” törvényhozása kodifikálta. A volt szocialista országok nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek tettek eleget, amikor kisebbségi jogok törvényi garanciáit megteremtették, és az akkor vállalt kötelezettségeik ma is fennállnak. Múltkorjában már hivatkoztam az elismert nemzetközi jogász, Kovács Péter tanulmányára, amelyben igazolja a szerzett jogok védelmének transzponálhatóságát a kisebbségvédelem eszköztárába. Akkori témám a nyelvhasználat volt az igazságszolgáltatásban, ennek megfelelően a németországi szorbok példáját kölcsönöztem tőle. Ezúttal Szlovéniával teszem ugyanezt, amelyik azért iktatta alkotmányába a magyarok és olaszok jogát a személyi elvű autonómiához, mert ezt a Szlovén Szocialista Köztársaság 1974-es alkotmánya már tartalmazta.

3. Egy modern, mai törvényben kodifikálhatók-e azok a jogok, amelyeket a Nemzetiségi Statútum szavatol?
Igen, sőt a ma is érvényben levő törvény által szavatolt jogokat egy modern jogszabályba foglalni erkölcsi kötelesség. Nemzeti közösségünk közképviselete számára ez az egyetlen megengedett út, a kisebbségi léthelyzet kategorikus imperatívusza.

Ennek ellenére, az RMDSZ tervezete elfogadhatatlan módon a jogfeladás útját választotta.



Az elnöki beszámoló kitér arra is, hogy valamiféle titkos kézfogást feltételezzen az RMDSZ tervezet bírálói és a Nagy Románia Párt között. „Ha rossz ez az ultranacionalista románoknak, akkor miért rossz a magyaroknak?” – teszi fel a kérdést Markó Béla. A felvetés abszurd, ugyanakkor könnyen meg is fordítható, hiszen az RMDSZ elnöke megfeledkezik arról, hogy hányszor árult egy gyékényen Vadim Tudorral, amikor a Székely Nemezeti Tanács autonómia tervezetéről volt szó. Megfeledkezik arról, hogy a Nagy Románia Párt elnöke legutóbb az RMDSZ-től kapta a mentőövet, mert Csendes Lászlónak, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács RMDSZ-es tagjának támogató szavazata nélkül bizony távoznia kellett volna a közéletből.

Ám nem elég a légből kapott, nagyromániás gyanúsítás, a bírálók megkapják megbélyegző jelzőket: is: „gyarló szellemi képesség”, „gyatra szakmai színvonal”. Az olvasónak tudnia kell, kikre vonatkozhatnak ezek a jelzők a „megfáradt” jogászon, Kincses Elődön kívűl. A kisebbségi törvényről bírálatokat fogalmazott meg a nyilvánosság színe előtt: Ágoston András, Gabriel Andreescu, Bakk Miklós, Bodó Barna, Borbély Zsolt Attila, Csapó József, Smaranda Enache, Szilágyi N. Sándor, Szilágyi Zsolt, Veress László, Tőkés László, Marosszék Székely Tanácsa nevében Fodor Imre és Bod Aladár, és végül természetesen alulírott, aki megtisztelőnek tartja, hogy a neve a felsoroltaké között szerepelhet.

Az olvasó számára is nyilvánvaló, hogy vezető politikus ennyi embert megsérteni nem akarhat. Csak indulatszülte elfogultság diktálhat neki tényeket és érveket sem ismerő, igaztalan minősítéséket. Legyünk elnézőek, s tekintsük e jelzőket rossz ihletettségű költői túlzásoknak. Mint ama hajdani megállapítását is, hogy a Székely Nemzeti Tanács tagjai "még magyarul sem tudnak tisztességesen.” Ám attól semmiképp sem lehet eltekinteni, hogy milyen szokatlan értékrendet kíván meghonosítani az RMDSZ szövetségi elnöke a közéletben. Szellemi képességeink, képzettségünk, kifejezőkészségünk ugyanis egyénenként változik. A kisebbségi jogok védelme s a tényleges egyenlőség megteremtése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy közülünk kit hová sorol egy szubjektív rangsorolás tudás és képzettség ranglétráján. De annak már van, hogy következetesek vagyunk-e a politikai cselekvésben, a szavaink összhangban vannak-e a tetteinkkel, s akit hatalommal ruházott fel a közösség, az a maga hasznára, vagy a közösség javára hasznosítja-e azt? A tisztességes és hatékony érdekképviselet kérdése így elsősorban jellemkérdés.

Hát a szép magyar beszéddel hogy állunk? Illyés Gyula tanítja, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem az beszél szépen magyarul, aki egyszerű gondolatait is felcifrázva adja elő. De idézzük inkább az ő szavait, előrebocsátva: a zárószó egybecsengése előbbi következtetésünkkel, távolról sem a véletlen műve.

„Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetnivalójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre.

Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi.

Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”

Ezzel el is jutottunk oda, hogy a címben megadott kérdésre megadjuk a választ. Ha a közkeletű gyermekmondóka igazsága nyilvánvaló: az oroszlán is egy macska, már az állítás ellenkezője nem igaz. A macska nem oroszlán. Szavannáktól távoli tájaink erdélyi macskája meg éppenséggel nem az. Legfennebb egy ravasz kandúr, aki mindig ahhoz dörgölőzik, akitől koncot remél, s azokra fúj, akiktől félti az eléje vetett falatot. Ám az övéit megvédeni, az oroszlán bátorságával és méltóságával, képtelen.

2005-07-15 - Krónika

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro