Az autonómia a szabadság intézménye és nem közpolitikai alternatíva

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Izsák Balázs


A szervezők kérdéseit látva előre kell bocsátanom, hogy mi egészen másképpen közelítjük meg az autonómia kérdését. Amikor pedig magunkról beszélek, akkor nemcsak a Székely Nemzeti Tanácsra gondolok, hanem általában a székelyekre. Ezt a megközelítésbeli különbséget egy példával fogom megvilágítani. Ha egy szabadságától megfosztott, vagy jogaiban korlátozott embertől megkérdeznék, mit javasol, az valószínűleg meg fog lepődni. Mert amire ő vágyakozik, azt javaslatként nem lehet elmondani. A szabadság utáni vágy, amely közösségi törekvés is lehet, a legmélyebb emberi érzés, amely ösztönzője volt az emberi jogok kinyilvánításának, s garanciái megteremtésének, azoknak az alapvető jogoknak, amelyek a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetője szerint „az emberi lény veleszületett méltóságából erednek.”

Először arra gondoltam, hogy tévedésből kaptam a meghívót, és le kellene mondanom a részvételt. Mert sem én, sem honfitársaim a Székely Nemzeti Tanácsban nem fogalmaztunk meg szakpolitikai javaslatot. Minden, amit az utóbbi három évben tettünk, az ENSZ alapokmányának szellemében tettük: „az egyénnek kötelességei vannak más egyének, és azon közösség iránt, amelyhez tartozik.” Egy ilyen erkölcsi kötelezettségnek nem lehet úgy eleget tenni, hogy a törekvését annak a közösségnek, amelyhez tartozunk, adópolitikai vagy pénzügyi technikává egyszerűsítjük. Elfogadtam mégis a meghívást, hogy ezt az álláspontot világossá tegyem, amely közös álláspontja mindnyájunknak, akik a székelység autonómiatörekvésének közképviseletére vállalkoztunk.

Másképpen fogalmazva azt mondhatjuk, a Székely Nemzeti Tanács a székely népnek azt az akaratát közvetíti, hogy az újralétesített autonóm Székelyföldön minden szakpolitikai kérdést, amely e régió őshonos közösségének életét, létezését, fennmaradását érinti, saját törvényhozó és végrehajtó intézményei oldjanak meg, hogy a Székelyföldnek pénzügyi autonómiája, saját adópolitikája legyen és saját beruházási és fejlesztési rendszere. A Románia Parlamentje elé terjesztett, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet, amely az interneten a nagyközönség számára is hozzáférhető, a 22.-23 cikkekben előírja a régió legfelső döntéshozó szervének az Önkormányzati Tanácsnak az igazgatási-döntéshozói jogköreit, és azokat a területeket, amelyekre az illetékessége kiterjed: művelődés, oktatás, egészségügy, bányászat, energetikai ipar, mezőgazdaság, erdőgazdaság, környezetvédelem stb.

Következésképp a tanácskozás szervezőinek első kérdésére: „Melyik az a közpolitikai kérdés, amelyet megoldani próbál ez az autonómia javaslat” a következőket tudjuk válaszolni:

1. A székely nép, következésképp a Székely Nemzeti Tanács számára, az autonómia nem egy javaslat, hanem alapvető közösségi jog, a székely nép országon belüli önrendelkezése, amelyet a helyi és regionális jogkörök és önkormányzási eszközök révén gyakorol. Magát a Székely Nemzeti Tanácsot is a települések helyi közösségeinek akarata hozta létre, ezeknek a közösségi törekvéseknek a közképviseletére.

2. Az autonómia nem arra való, hogy egy szakpolitikai kérdést megoldjon, hanem arra, hogy az összes szakpolitikai kérdés megoldását átutalja a törvény által közhatalommal felruházott regionális jogalkotó és végrehajtó szervei elé a szerves törvénnyel létrehozott Székelyföldnek. Ennek a közhatalomnak rendelkeznie kell azokkal a jogkörökkel is, amelyek révén biztosítja az őshonos közösség fennmaradását szülőföldjén és magyar nemzeti önazonosságának megőrzését.

Ez után a válasz után, nem is kellene kitérnem a második kérdésre, amely az elsőnek logikus folytatása, ha mögötte nem az a gondolat bújna meg, amely szerint a székely megyék nagyon szegények, és a központi költségvetés támogatása nélkül nem tudnának megélni.

Az Autonómia és szegénység a Székelyföldön című tanulmány szerzője, Sorin Ionita, a Román Akadémiai Társaság igazgatója, abból a gondolatból indul ki, hogy a székely autonómia kezdeményezői a helyi költségvetés bevételeinek újraelosztását kérik. Az igazság az, hogy a Székely Nemzeti Tanács egyetlen dokumentumában, még a március tizenötödiki kiáltványban sem esik, még csak utalás sem a költségvetési bevételek újraelosztására. Az autonómia a szubszidiaritás elvének alkalmazását jelenti, amely alapjában a szabadság elve. Vajon 1989-ben a szabadságot akartuk mindannyian, egy új alapokra helyezett társadalmat, vagy az életszínvonal javítását célzó intézkedéseket, a következő ötéves terv némi kiigazításával?

Sorin Ionita dolgozatának már címe is logikai buktató. Ugyanis a székelyföldi szegénység nem az autonómia eredménye, hanem ellenkezőleg, a túlzott központosításé, annak eredménye, hogy a székely népet megfosztották ingatlan javainak többségétől, hogy lehetetlenné vált a dinamikus és tartós fejlődéshez szükséges tőkefelhalmozás, a részesedés a hazai és uniós fejlesztési alapokból, az adókat pedig közvetve, vagy közvetlenül a központosított állami költségvetésbe irányították, a profitokat pedig a Székelyföldön kívüli cégekhez! A valóságnak megfelelő, helyes cím így hangzott volna: Központosítás és szegénység a Székelyföldön.

A kérdést azonban egészen másként kell megközelíteni. Az Európai Unióban működő autonómiák példája azt igazolja, hogy az autonómia elnyerését gyorsütemű fejlődés, és tartós gazdasági fellendülés követte. Dél-Tirol például, amely mind népességét, mind területét tekintve feleakkora, mint Székelyföld, Olaszország legszegényebb tartományaiból mára a leggazdagabbak közé került. De nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy ez a gazdasági fellendülés annak tulajdonítható, hogy az ingatlanok és a gépjárművek utáni adókat nem küldik már Rómába. Ha tanulmányozzuk a tartomány gazdaság és infrastruktúra-fejlesztést célzó komplex intézkedéseit, pénzügyi és adópolitikáját, amelyek a térség gazdaságát gyökeresen átalakították, akkor meg fogjuk érteni Christoff Pann, a Dél-Tiroli Etnikai Csoportok Intézetének igazgatója szavait, aki kijelentette, hogy a Székelyföld Románia Dél-Tiroljává válhat.

Természetesen a tárgy rendkívül gazdag és bonyolult, és sokat lehetne még beszélni a székely megyék gazdaságáról. A kihasználatlan erőforrásokról, a helyi önkormányzatok döntéshozatali korlátairól, a nagy cégekről, amelyek a Székelyföld gazdasági forrásait használják, de a Székelyföldön kívül vannak bejegyezve, a helyi lakosság hátrányára végrehajtott privatizációról, a szocializmus örökségéről, amikor tudatos cél volt ennek a történelmi régiónak, a Székelyföldnek az alulfejlesztése, és folytathatnánk még, de talán nincs értelme. A decentralizáció folyamata megkerülhetetlen és vele a közigazgatási reformé is. Személyesen meg vagyok győződve arról, hogy a reform folyamatok során Románia tiszteletben fogja tartani nemzetközi kötelezettségvállalásait, köztük a Keretegyezményt a Kisebbségek Védelméről és tartózkodni fog az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatnák a kisebbségek által lakott területek népességi arányait, a Székelyföld pedig újra létesül, mint autonóm közigazgatási régió. Így válnak konvergensé a reform követelményei és a székelységnek a Székely Nemzeti Tanács által képviselt autonómia törekvései.

Maradt a szeminárium szervezői által megfogalmazott harmadik kérdés: gyakorlatba ültetve milyen hatása lenne ennek a javaslatnak a többség – kisebbség viszonyára?

Vissza kell térnünk a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetére. A 8. és 9. cikk kimondja Székelyföld lakóinak jogegyenlőségét, sőt előírja azoknak a feltételeknek a megteremtését, „amelyek biztosítják az egyének és az általuk alkotott közösségek teljes és tényleges egyenlőségét és szabadságát, elhárítanak minden olyan akadályt, amely meghiúsíthatja, vagy gátolhatja ezek teljes körű kibontakozását, s megkönnyítik minden állampolgár számára a politikai, gazdasági, művelődési és társadalmi életben való részvételt. A 9. cikk 3. bekezdése előírja: Nem tekinthetők „diszkriminációnak az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek - a törvény keretei között - a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak.”

Persze lehet azt mondani, hogy ennyi nem elég a többség – kisebbség viszony javításához, és egy stabil, együttműködésen alapuló etnikumközi viszony megteremtéséhez. De az elvnek, amelynek megfelelően az autonómia a területet illeti meg, és az önkormányzás előnyeit egyformán élvezi ennek a régiónak minden lakója, elegendő garanciát kell jelentenie a diszkriminációmentességre, a teljes és tényleges jogegyenlőségre. Ugyanakkor támaszkodnunk kell az együttélés pozitív helyi tapasztalataira és az Európában működő autonómiák gyakorlatára. A tételt, melynek megfelelően a többség-kisebbség közötti konfliktusok megelőzésének, vagy feloldásának legmegfelelőbb eszköze a területi autonómia, nem a Székely Nemzeti Tanács találta ki, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke: Andreas Gross. Egy jeles román politikus, aki annak idején Románia miniszterelnöke volt, jelentette ki: „Ami jó Európának a kisebbségi jogok tekintetében, az jó Romániának is”. Egészítsük ki a Székely Nemzeti Tanács törvénykezdeményezését, és a román-magyar együttélésnek a térségen belüli pozitív példáit ezzel az idézettel, és természetesen az Európa Tanács 1334/2003 számú, a Gross jelentés alapján elfogadott határozatával, és megkapjuk a választ erre az utolsó kérdésre is. Azzal a fenntartással persze, hogy semmi sem oldódik meg magától, a felsorolt elveket csak munkával, jó szándékkal és sok párbeszéddel lehet a valóságba átültetni. Köszönöm a figyelmet, köszönöm, hogy meghallgattak.

2006-12-04


Elhangzott a Román Akadémiai Társaság által szervezett szemináriumon, Bukarestben 2006. december 4.-én. A szeminárium szervezői három kérdést tettek fel az előadóknak:
1. Melyik az a közpolitikai kérdés, amelyet megoldani próbál ez az autonómia javaslat?
2. Megoldaná a javaslat ezt a kérdést? Léteznek-e hatástanulmányok ebben a tárgykörben?
3. Gyakorlatba ültetve, milyen hatással lenne ez a javaslat a többség-kisebbség viszonyára?

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro