A székelység a magyar nemzet része!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Örömmel üdvözöljük a Magyar Tudományos Akadémiának a fenti címmel kiadott közleményét, amely lezár egy káros és értelmetlen vitát a székelység nemzeti hovatartozásáról.

Ennek előzménye egy kezdeményezés beterjesztése a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amely a Magyarországon élő székelyekkel bővítette volna a nemzetiségek jogairól szóló törvényben felsorolt 13 nemzetiséget (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán). A Magyar Tudományos Akadémia végkövetkeztetésében megállapítja, hogy a székelységnek “magyarországi nemzetiségként való hivatalos elismertetés objektív és törvényi feltételei tehát nem állnak fent”.

A Székely Nemzeti Tanács korábban elfogadott dokumentumai teljes mértékben összhangban állnak az MTA állásfoglalásával. A Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentumában, Székelyföld Autonómia Statútumában célként fogalmazta meg az intézményi garancia megteremtését, éppen a magyar nemzeti önazonosság védelmében: „Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.”

Meggyőződésünk, hogy mindazok a sajátos hagyományok, amelyeket a székelység őriz, mindazok a szellemi értékek, amelyeket évszázadok alatt alkotott elidegeníthetetlen részei a magyar nemzeti kultúrának.

Ugyanakkor elismeréssel kell szólnunk arról a művelődéspolitikáról, amelyet a magyar kormány folytat, és amely ápolja Benedek Elek, Kányádi Sándor, Kőrösi Csoma Sándor, Kriza János, Márton Áron, Mikes Kelemen, Nyírő József, Tamási Áron szellemi és erkölcsi hagyatékát, segíti a székely népi kultúra kincseinek fennmaradását.

 

 

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

 

 

Sepsiszentgyörgy, 2018. július 21.

SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
serverhr.ro